Az Európai Unió kohéziós politikájának finanszírozása az európai strukturális és beruházási alapokból (ESB-alapok) történik. Az ESB-alapok elnevezés öt különböző alapot jelent: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), Európai Szociális Alap (ESZA), Kohéziós Alap, amelyből kizárólag a kevésbé fejlett tagállamokat támogatják, Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Európai Tengerügyi és Halászati Alap. Szlovákia települései és területi önkormányzatai számára is adott a lehetőség, hogy jövőbeli elképzeléseiket, terveiket, beruházásaikat közvetlenül – részben vagy egészben – a fent említett alapok valamelyikéből, pályázatok útján finanszírozzák. Cikkünkben arra kerestünk választ, hogy régiónk két meghatározó kisvárosa, Zselíz és Ipolyság, milyen mértékben tudta felhasználni a rendelkezésükre álló Európai Uniós forrásokat a 2014-től 2022 augusztusáig tartó időszakban, de kitekintést tettünk az Ipoly mente látványosan fejlődő községére, Ipolynyékre is. Fontos megjegyezni, hogy összeállításunk kizárólag a már elnyert, leszerződött EU-s forrásokat tartalmazza, továbbá az egyéb, szlovák állami költségvetésből vagy magyarországi forrásokból finanszírozott projekteket e helyt nem vettük számításba.

Juhász András polgármester immár nyolc éve tartó hivatali ideje alatt szembeötlő fejlődésen ment keresztül Zselíz városa. A Garam menti kisváros önkormányzata a 2014 és 2022 közötti időszakban összesen 16 sikeres EU-s projektet tudhat magáénak. Zselíz a fent említett időszakban a mai napig összesen 3 073 633, 11 eurót hívott le az európai költségvetésből, ám a már elnyert, de még nem (teljesen) realizált projektek támogatási összege további 9 050 497,28 eurót tesz ki.

Így elmondható, hogy a zselízi önkormányzat 12 124 130, 39 euró összegű Európai Uniós pályázati forrást tudott megszerezni két választási ciklus, tehát nyolc év alatt.

A fent említett projekteknek köszönhetően újították fel többek között a városi tornatermet, modernizálták a közvilágítást, de kerékpárút is épült a városban. A 16 sikeres projekt összköltségének 85%-át az Európai Unió biztosította.

Ipolyságot a 2014-es önkormányzati választások óta Štefan Gregor független polgármester vezeti. Irányítása alatt a város összesen 8 projekt esetében pályázott sikeresen Európai Uniós források tekintetében.

Az elnyert támogatások összértéke 3 769 426, 22 euró volt a 2014 és 2022 augusztusa közötti időszakban.

Ez az összeg nem tartalmazza a szelektív hulladékgyűjtés osztályozására és kiterjesztésére elnyert 284.263,56 euró összegű forrást, hiszen ezt a projektet még 2013-ban indította el az előző városvezetés. A legnagyobb támogatási összeget az idén július végén átadott, a kórház területén kivitelezett beruházás, az integrált egészségügyi központ (új orvosi rendelők) létrehozása nyerte el. A projekt összköltsége 1 058 823,52 euró volt, melyből 1 058 823,52 eurót Európai Uniós forrásokból biztosítottak.

Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk arról, miképpen teljesít régiónk az Európai Uniós alapok forrásainak felhasználása tekintetében, érdemes lenne górcső alá venni térségünk községeinek összességét, ám e cikk keretei ehhez szűkösnek bizonyulnak. Ezért Zselíz és Ipolyság mellett az Ipoly mente egyik legdinamikusabban fejlődő, körülbelül 1750 lelket számló községe, Ipolynyék kapott helyet jelen összegzésünkben, ahol Baksa Krisztián polgármester jelenleg első mandátumát tölti. A község a rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint 2018-tól a mai napig bezárólag, tehát nem egész négy év alatt, összesen 12 sikeres projektet tudhat magáénak, mely során 1 211 890,19 euró támogatást hívott le európai költségvetésből. A tizenkét sikeres projekt során elnyert támogatások nagy része szociális, energetikai, turisztikai, infrastrukturális és zöld projektek finanszírozását biztosította, ezek közül a legnagyobb összegű támogatást vízvédelmi és vízgazdálkodási intézkedések, fejlesztések kivitelezésére használhatja fel a község, ami konkrétan 408 202,66 euró támogatási összeget jelent. Az idei évben még egy további, 181 720,53 euró összértékű, a kultúrház felújítását célzó projekt vár elfogadásra, melynek megvalósításához az Európai Unió 172 634,50 euróval járulhat hozzá.

Az Európai Unió által biztosított pályázatok, pénzügyi források szemmel láthatóan nagyban hozzájárulhatnak egy adott település fejlődéséhez,

jelentősen tehermentesíthetik a költségvetést, de lehetővé teszik azt is, hogy a tervezett beruházások kivitelezéséhez ne adóemelés és hitelfelvételek útján biztosítsák a pénzügyi hátteret.

Hogy teljes képet kapjunk a két városvezetés hatékonyságával kapcsolatban, természetesen egyéb tényezőket, területeket is figyelembe kell vennünk, de a fenti adatok alapján egy megállapítás biztosan kijelenthető: az EU-s források felhasználását tekintve Zselíz jobban teljesít.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb