Karácsonyi népszokások és hagyományok

Ha mai felgyorsult világunkban az év során feledésbe is merülnek a hagyományok, advent idején és karácsonykor a legtöbb család életébe, ha csak alkalomszerűen is, visszatérnek a régi szokások. Pedig az Ipoly és Garam mente hagyományokban és népszokásokban igazán gazdag. Akár a palóc szokások, akár más térségek népeinek hagyományai napjainkba visszatérve meghittebbé varázsolják az emberek ünnepét.

Az Európa szívében élő keresztény népek karácsonykor Jézus születését ünneplik. Évszázadok óta ez a legszentebb és legmeghittebb ünnep a keresztény világban.  A népszokások az élet minden területére kiterjednek, így az ünnepek alatt is megjelennek a napi tevékenységek minden mozzanatában, de karácsonykor a szentestén teljesednek ki.

December 24-én, Ádám és Éva napján, a karácsonyi vacsora minden család életében a legfontosabb pontot jelentette, hiszen ekkor gyűlt össze a család minden tagja. Szép szokás, hogy az asztalra egy terítékkel többet tettek fel, ami annak a jelképe, hogy a család vendégül látja Jézust, aki akár egy betérő vándor vagy koldus képében is csatlakozhat a meghitt vacsorához. Az asztalt borító abrosznak is nagy szerepe volt, hiszen régen a hétköznapi paraszti asztalt nem fedte terítő, csak szentestén vették elő. A következő évben ezt az abroszt használták vetőabroszként vagy sütőabroszként, hogy bő termés legyen, vagy a kenyér finomra sikerüljön.

Az asztal alá sok helyen széna, szalma, gabona került, máshol fokhagyma is. Ezek elősegítették az állatok szaporaságát, illetve emlékeztettek a betlehemi szerény körülményekre, a fokhagyma pedig a  gonosz távol tartását szolgálta. Ez a nap az asszonyok számára ugyan dologtiltó napnak számított, de a sütés-főzés megengedett volt, hiszen csak így tudott elkészülni az ünnepi vacsora.

Az asztalra ezen a napon a böjt miatt az éjféli mise előtt nem került húsétel. A karácsonyi vacsorán nem hiányzott az alma, a dió, a fokhagyma, a méz, amit az emberek maguk termeltek meg. A palócok fokhagymát azért ettek, hogy egészségesek legyenek a következő évben. Minden családtag megtört egy szép diót, s ha egészséges volt, azt jelentette, hogy a jövő évben egészséges lesz az illető is, aki elfogyasztja. Ha rossz belű diót tört fel valaki, a következő évben betegséggel kellett számolnia. A karácsonyi almát mindig a családfő szelte fel annyi darabra, ahányan az asztal körül ültek, és mindenkinek el kellett fogyasztani az almaszeletet. 

A hagyomány szerint, ha valaki eltévedt az erdőben,  a karácsonyi vacsorán közösen elfogyasztott almára kellett gondolnia, és megtalálta a hazafelé vezető utat. Később a mézet már a karácsonyi ostyával ették. A diót egyes helyeken a családfő a ház négy sarkába dobta, ezzel megtisztítva a házat a rossz szellemektől. Az összegyűjtött karácsonyi morzsát elrakták, (ebbe belekerülhetett almahéj, dióhéj, aszalt szilva vagy bármilyen más aszalt gyümölcs maradék is), s ezt akkor vettek elő, ha valaki nagyon beteg volt a családba, és ebből főztek neki gyógyteát.

A karácsonyi asztalról nem hiányzott a mákos guba sem, amit meleg, édes tejjel öntöttek le, és a sok pici mákszem bőséges új esztendőt biztosított a családnak.  A gubát előző nap gyúrták meg az asszonyok. Egyes helyeken mákos tészta, diós tészta, esetleg keserű túrós tészta került a karácsonyi étkek közé. A hagyományos karácsonyi ételek közé tartozott a halászlé a hústilalom miatt, esetleg a gombás káposztaleves is. Néhány helyen derelye vagy karácsonyi kalács került az ünnepi asztalra, de főztek babot, lencsét, galuskát is.

Csak később vált hagyománnyá a rántott hal és a hagymás ecetes burgonya. A bejgli is tradicionális édességnek számít karácsonykor, legyen az diós, mákos, almás, de készülhet másféle töltelékkel is. A húsmentes étkezést az éjféli mise szakította meg, ami után december 25- én, Nagykarácsony napján már bőséges húsos étkek kerültek az asztalra. Ilyen hagyományos ételnek számított a kocsonya, amelyből nem hiányozhatott a füstölt hús sem, hiszen a füstölés az egyik legrégebbi tartósító módszer.  Az éjféli misén megláthatta a boszorkányt az, aki Luca napjától naponta készítette a saját Luca-székét, és a mise közben felállt rá. 

A hagyományos karácsonyfa állítás mellett sok régi szokás feledésbe merült már. Ilyen volt a regölés és a betlehemezés. A regölés egy ősi magyar hagyomány, amely a téli napfordulóhoz kötődik, és gyökerei a pogány magyar szokásokban keresendők. Házról házra jártak a férfiak, mert a néphagyományban a férfiember hozott szerencsét, bőség- és termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat.

Erre általában karácsony másnapján, december 26-án került sor. Hagyományos népi hangszerekkel, dudával, dobbal csengővel kísérték a mondókájukat. Hogy elmondhassák a jókívánságaikat, engedélyt kértek a gazdától, majd beköszönőt mondtak, és ezután következtek a jókívánságok. A jókívánság hozókat finom borral, pálinkával kínálták.

A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb többszereplős karácsonyi népszokása volt. Ez egy pásztorjáték, ami azt a történetet meséli el, amikor a kis Jézust meglátogatják a napkeleti bölcsek, vagyis a „három királyok”. A legényekből, férfiakból és fiúgyermekekből álló betlehemezők saját készítésű betlehemet vittek magukkal,  és  bekéredzkedés után előadták a születéstörténetet, majd a jókívánságokkal halmozták el a háziakat. A jókívánságokért cserébe a betlehemezőket is megjutalmazták

Ezek a hagyományok mára már szinte teljesen feledésbe merültek, pedig őseink életének szerves részét képezték. Az étkezéshez kapcsolódó hagyományok jobban benne maradtak a köztudatban,  ezeket adják tovább a szülők, nagyszülők a fiatalabb generációnak, hiszen karácsonykor, a hagyományokhoz híven,  még mindenhol összegyűlik a család, és  valamennyien körülülik  az ünnepi asztalt. Fontos, hogy ezeket a hagyományokat megőrizzük és továbbadjuk a felnövekvő generációknak is, hogy ne veszítsék el gyökereiket és hagyományaikat, amelyek egyedülállók és különlegesek.

Sámán Laura

Címkék: betlehemezés, karácsony, népszokások, palócok, ünnep