Catalina Bianchi: Zafírkönny I. rész – 4. fejezet

4. 

Soha úgy nem vánszorogtak a napok, mint azon a héten. Mária hajtotta volna a perceket és a napokat, hogy minél előbb szerda legyen, de hiába volt temérdek teendője, néha úgy érezte, a percek ólomlábakon vánszorogtak. Apuska továbbra sem nyilatkozott semmiről, ami politika, nyilván úgy gondolta, az asszonyok ehhez nem értenek. Egy alkalommal azonban bement anyuskához, mikor Mária is épp a szobájában tartózkodott, s halk hangon megnyugtatta, hogy egyáltalán semmi sem veszélyezteti a biztonságukat, a nemességet nem éri semmilyen sérelem. A fiatalok meg csak papoljanak a szabadságról, amennyit akarnak, Magyarországnak Bécs nélkül nincs esélye, nagyon hamar rá fognak jönni. 

A virágvasárnapi körmeneten végig azon gondolkodott, milyen ürüggyel fog tudni szerdán kiszabadulni a házból. Nincsenek barátnői, nem igazán jártak a faluba sem. Mit találjon ki? Zsuzsika sietett a segítségére. 
– Kisasszony, a nagyanyám betegeskedik, mondjuk azt, hogy őt látogatjuk meg, a kisasszony az ünnep előtt vinne neki valamit. Persze nem kell semmit vinnünk. Én majd ott maradok nála, a falu végén áll a háza, s aztán majd együtt hazajövünk. 

Ennél jobb Máriának sem jutott eszébe, bár kicsit nyugtalankodott amiatt, mi lesz, ha valaki kettesben látja Koroknayval. Örök életére kompromittálva lesz. Az édesapja szerette Zsuzsikát, szinte a szemük előtt nőtt fel, így nem volt ellenére, hogy szerda délután meglátogassák a nagyanyját. Nagyon elégedett volt, hogy a lánya az irgalmasság cselekedetét gyakorolja. Talán mégis csak lehiggad végre. És így sokkal könnyebben kap majd férjet, hiszen egy jóravaló lány sosem marad pártában.

Mária a konyhában egy kis kosárba tett egy kis kalácsot, krumplit, egy üveggel Julcsa néni híres ribizlilekvárjából, és komótos léptekkel elindultak a faluba Zsuzsikával. Úgy egyeztek meg, néhány percre bemegy, megnézi Katus nénit, hogy  a falusiak lássák, valóban nála járt, aztán a lehető legfeltűnésmentesebben a kertek aljától közelíti meg az erdőt. Most már saját magát is egy romantikus regény hősnőjének érezte, amint hosszú lovaglószoknyáját felfogva bukdácsolt a magas fűben. Sándor eléje sietett, utat vágott neki a sűrűben.

– Mária, hát igazán ilyen kalandokba keveredik a Bánk bán miatt? Katona József nagyon büszke lenne a remekművére. 
– Csakis a Bánk bán miatt, báró úr. Meg persze szeretnék híreket hallani arról is, hogy állnak a dolgok.
– Kérem, szólítson Sándornak. De ha akarja, Bánknak is hívhat.
– Jaj, maga semmit sem vesz komolyan! Nézze…Sándor, ma Zsuzsikát a nagyanyjánál hagytam. Ne haragudjon, de nem kockáztathatom meg, hogy kettesben lássanak minket az erdőben megbújva.
– Megértem, természetesen nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Mire kiolvassa ezeket, kitalálok valami jobb helyet, ahol nem kell félnünk, hogy meglátnak – a nyereg alól kivett egy rongyosra olvasott vékonyka kötetet, illetve néhány újságot is- Ezekből majd megtudja, mi hír az országban.

Mária a szívéhez szorította a köteget. 
– Hálásan köszönöm. Még nem tudom, hogyan csempészem be őket a házba, de megoldom. Zsuzsika biztosan segít. És ha kiolvastam őket, üzenek Miskától.
– Várni fogom. Megtörténhet, hogy épp néhány napig Pesten leszek, de Miska adja át az üzenetet Jánosnak. Amint megjövök, azonnal válaszolok. Áldott ünnepet, kisasszony. 

Sándor udvariasan kezet csókolt, de aztán sem engedte el a finom kesztyűbe bújtatott kezét, egy darabig még játszott az ujjaival. A lány zavartan köhintett, mire a férfi észbe kapott, és elengedte a kezét.
– Önnek is szép ünnepet, Sándor. És..vigyázzon magára!

Újra felfogta a szoknyáját, és futva megindult a falu felé. Teljesen kifulladt, mire Katus néni kertjéhez ért. Körülnézett, látta-e valaki, de szerencsére senki nem járt a környéken. Zsuzsika jókedvűen beszélgetett az ágyban fekvő nagymamájával. 
– Zsuzsika, ezeket valahogy be kéne juttatnom a szobámba, úgy, hogy senki ne vegye észre…

A lány odalépett az egyik sarokban álló ládához, kivett belőle egy nagykendőt, néhány ruhadarabot, aztán a nagykendő aljára tette az újságokat és a könyvet, a ruhadarabokat meg rájuk dobta, majd az egészet batyuba kötötte. 
– Meg kell foltoznom nagyanyó ruháit, szegény már rosszul lát – mondta mosolyogva. 

Mária hálásan elmosolyodott. Valamivel muszáj viszonozni a lány segítségét, az a minimum, hogy néhány szép pántlikát ajándékoz neki. Talán egy régebbi ruhájának is örülne, már nem kislányos az alakja. És a húsvét jó ürügy, senki sem fog csodálkozni, hogy megajándékozza a cselédlányát. 

Az ünnep csendesen telt, húsvétvasárnap fogadtak látogatókat, még Magdolna asszony is megvidámodott. Zsigmond báró felügyelte a társalgást, amint valaki az ország helyzetéről, forradalomról kezdett beszélni, azonnal elterelte a szót könnyedebb témákra. Huszthy grófné, édesanyja régi barátnője úgy gondolta, a divat témájával elüldözi a férfiakat a szobából.
– Képzeljétek, Pesten és Budán most a díszmagyar a legnagyobb divat. Már senki nem böngészi a párizsi divatlapokat a báli szezon előtt, mindenki a családi festményekről és a dédmama díszruháiról veszi a mintát. Szó mi szó, ez a divat mindenkinek jól áll. 
– Valóban, Eugénia? Hát akkor okvetlen mi is ilyet varratunk majd Máriának. Lassan elkezdenek érkezni a meghívók a májusi-júniusi bálokra. Persze Zsigmondomnak ez nem fog tetszeni, de ha már főúri körökben is ezt hordják…

Mária most először örült annak, hogy hamarosan bálba kell mennie. Hiszen akkor találkozhat Sándorral. Méghozzá díszmagyarban. Vajon a varrónője megbirkózik ezzel a feladattal? Nagyon meglepődött, mikor a divatszalonban pillanatok alatt előkerültek a magyaros ruhák vázlatai. Még hogy a vidéki varrónők nem követik az aktuális divatot! Még anyuska is elfeledkezett minden másról, párta, ruhaderék, szoknya, csipkekötény, kis prémes mente, mind-mind Mária díszmagyarjának részévé váltak. És persze anyuska sem maradhatott ki, a végére az ő ruháját is megtervezték. A hintóban szigorúan a lelkére kötötte, hogy ezt a témát nem hozzák elő apuska előtt, van elég gondja enélkül is. 

Esténként a Bánk bánt olvasgatta, már rég a végére ért, de nem tudta magát rávenni hogy visszaadja, szinte memorizálta az egészet. Ki gondolta volna, hogy magyarul is lehet ilyen emelkedett drámát írni? Mindeközben vágyott látni Sándort is. Most, hogy tudja, szívesen és szenvedéllyel olvas, talán hoz neki más olvasnivalót is. Így hág egy délután elszalasztotta Miskát a Koroknay birtokra egy levéllel. A fiú azonban azzal tért vissza, hogy a báró úr nem tartózkodik a birtokon. Mária elszontyolodott. Azzal vigasztalta magát, hogy talán újra fontos dolgok történnek az országban, s ha Sándor visszatér, újra nagyszerű hírekkel szolgál majd. De hetek teltek el, és nem érkezett válasz a levelére. A díszmagyar ruhája már a hatalmas faragott szekrényben lógott, a kertben tavaszi virágok százai pompáztak szebbnél szebb színekben, minden megtelt élettel, de csak nem jött Sándorról semmi hír. Már csak néhány nap választotta el őket a megyebáltól, mikor ebéd közben küldönc érkezett, és hosszasan értekezett Zsigmond báróval a könyvtárszobában. Mikor a báró előkerült, szinte vöröslött a feje a dühtől. Fel-alá járkált a szobában, mint egy ketrecbe zárt oroszlán.

Anyuska és Mária a szalonban hímeztek, egy darabig csak tekintetükkel követték apuskát, aztán Magdolna asszony félénk hangon megszólalt.
– Zsigmond, csak nincs valami baj? Talán a felkelők…?
– Elegem van ezekből a forradalmárokból, akik új Magyarországot akarnak csinálni. És pláne elegem van Koroknayból! A pesti barátaival a környék falvait járja, és lázítja a parasztjainkat. Ő, a vármegye leggazdagabb embere a nemesség ellen uszítja a parasztokat. Eszetlen bolond! Ebből látni, hogy eszetlen. Meggondolatlan, nyakas. Mint az apja. Épp csak megúszta, hogy a Vérmezőn nem fejezték le! Megérdemelte volna. És akkor a fia még rosszabb! Én magam fogom őt és a híres-neves cinkosait a börtönbe juttatni!

Magdolna asszony letette a hímzést, és azonnal egy pohár vízért nyúlt.
– Zsigmond, ne keveredjen bele ebbe! Maga mondta, hogy velünk nem történhet semmi, ez itt nem Franciaország. A fiatal báró forrófejű, de a mi tudatlan parasztjainkkal nem megy semmire. Tudják azok, hogy kitől kapják a kenyeret, és mivel tartoznak az uraságnak. Kérem, ne tegyen semmit. Majd a császár rendet tesz ezekkel!

Mária vegyes érzésekkel küzdött. Egyrészt örült, hogy Sándor visszatért, s azt is megértette, hogy most fontosabb dolga van, mint hogy az erdőszélen titkos találkát adjon neki. Másrészt pedig az aggodalom összeszorította a szívét. Lehet, nem apuska, de a környék nemeseinek bármelyike árthat neki. Feljelenthetik. Vagy épp a hajdúikkal megtámadhatják, s ki tudja, mit tesznek vele. A megyei urak nem támogatják a haladást, nem érdekli őket a fejlődés, sem a szabadság. Biztos, hogy ez Magyarország legcsászárhűbb és egyben legelmaradottabb megyéje. Itt mindenki irtózik a változástól. Vajon ott lesz a megyebálon? De ha csak megközelíti őt, apuska éktelen haragra gerjed, s az a legkevesebb, ha nyilvános jelenetet rendez. Figyelmeztetnie kell a bárót. Bármennyire is szeretne vele táncolni, nem lehet. 

Amint felment a szobájába, sebtében írt egy néhány soros levelet, s kérette Miskát. Még egy csillogó aranypénzt is a markába nyomott. Vajon át tudja adni személyesen a levelet? Nyugtalankodva leste a jöttét, s azonnal sietett eléje. 
– Nos, Miska, megtaláltad a báró urat?
– Igen, kisasszony, a kastélyparkban uzsonnázott pesti urakkal. Azt üzeni….hogy sokkal jobban érzi magát Katus néni.

Mária értetlenkedve nézett rá, nem tudta mire vélni ezt a furcsa üzenetet. 
– Hát ti meg mit pusmogtok itt? Hová küldözgeted te Miskát állandóan? Julcsa már panaszkodott, hogy eltünedezik a fiú – hallatszott a hátuk mögül a gróf hangja.
– Hát..hallhatta apuska, Katus nénihez. Mióta húsvét előtt meglátogattam, szívemen viselem a sorsát. Miskát gyakran elszalasztom, nézze meg, hogy van. Jobban tudom nélkülözni, mint Zsuzsikát – válaszolta a lány határozott hangon, holott a belsőjében reszketett, vajon elhiszi-e az édesapja, amit mond.
– Hm, nagyon szép, ha gondoskodsz a betegekről, de a birtok cselédei felett egyelőre ne rendelkezz. Minden kézre szükség van, sokan itt hagytak az utóbbi napokban, csatlakoztak ahhoz az átkozott Koroknayhoz és bandájához. Majd meglátják, Dózsa György is csúfosan végezte!!!!!

Mária ettől nem nyugodott meg. Mi lesz, ha a bál botrányba fullad? Lehet, Sándor és barátai nem jelennek meg. Bár ezt kétli, minden lehetőséget megragad, hogy hirdesse az eszméket. Csak nehogy baja essék! Jobb lenne el sem menni a bálra! Ez azonban szóba se jöhetett, a kettejük díszmagyarja rengeteg pénzbe került, és olyan még sosem történt, hogy a család kihagyta volna a megyebált. Ezt minden nemes kötelességének érezte, maximum a gyász vagy komoly betegség kényszeríthette őket arra, hogy ne vegyenek részt. 

Összeszorult gyomorral hagyta, hogy Zsuzsika felöltöztesse, csodás koszorúba fonja haját, majd a fejére tegye a pártát. A ruha gyönyörű volt, élénk színei és kontrasztjai nagyszerűen kiemelték sötét haját. De a tükörben látottak csak néhány percre terelték el a gondolatait. Legyen már holnap hajnal! 

A tavalyi megyebálhoz képest a bálteremben hatalmas változások történtek, nemzeti színben pompázott minden, s a hölgyek és urak egy-két kivétellel magyaros öltözéket viseltek. Mária azonnal Koroknayt kereste a tekintetével, de sem őt, se a tavaly megismert barátait nem látta sehol. Legnagyobb ámulatára a bált palotással nyitották meg az elsőbálozók, majd felváltva táncoltak csárdást és idegen táncokat. Gépiesen rakta a lábait, ha felkérték, látta, hogy anyuska elégedetten mosolyog, mert nem árult petrezselymet. Néha azt sem tudta, kivel táncol, azt meg végképp nem, hogy miről is beszélgetnek. Udvarias, semmitmondó válaszokat adott a hasonlóan semmitmondó kérdésekre, néha egy mosolyt is küldött táncosai felé. Minden idegszála az ajtót figyelte. 

Koroknay és társai ismét csak éjfél felé érkeztek, de most kerülték a feltűnést. Mária hiába kereste a tekintetét, Sándor feléje se nézett. A bálterem mintha két részre oszlott volna, a bálozók egy nagy csoportja Koroknay és társai köré csoportosult, míg a többiek, a főispán vezetésével  villámló tekintettel követték minden mozdulatukat. Az urak táncra kérték a hölgyeket, Máriát a főispán fia kérte fel, aki folyamatosan-szerinte- nagyszerű vicceket sugdosott a fülébe. Néhány kényszerű mosoly után azonban feladta, egyetlen szó nélkül pörögtek a tömegben. Mária abban bízott, hogy találkozik majd a báróval, ha a hölgyek részére kijelölt, felfrissülést nyújtó szobába megy, de nem így történt. Sándor nem kereste, egyetlen jelet sem adott. Ki tudja, talán Pesten talált magának olyan kedvest, akivel nem kell titokban találkozni. Ah, hiszen nem a kedvese, csak egy kedves ismerős, még tán nem is barát. A báró valóban feléje se nézett egész este. Nagyon örült, mikor hajnali háromkor apuska közölte, hogy indulnak hazafelé. A megyeháza előtt vártak a hintóra, a szülei a főispánnal beszélgettek, ő pedig fáradtan, csalódottan ütögette legyezőjével a  tarsókáját. Egyszer csak a háta mögült valaki a füléve suttogott.

– Holnap kettőkor a falujuk templomában.

Hátra nézett, de már csak Koroknay távolodó alakját látta. Hát mégsem feledkezett meg róla! Könnyedén szökkent fel a hintóba, s egész úton hazafelé azon gondolkodott, miért éppen a templomban adnak egymásnak randevút. És vajon hogyan? Micsoda őrült ötlet! De tény és való, hogy nem lesz nehéz engedélyt kérni, biztosan elengedik, még Zsuzsikára se lesz szükség.

A regény előző fejezetei:
1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet

Címkék: bál, Catalina Bianchi, Mária, tisztás, Zafírkönny