Jövőre önkormányzati választásokat tartanak Szlovákiában, így lassan eljön az ideje a számvetésnek. Most, az év vége felé közeledve arra voltunk kíváncsiak, milyen eredményeket tud felmutatni az ipolysági önkormányzat a 2021-es évben, illetve milyen tervekkel fut neki az új esztendőnek. Bukor Erzsébet (MKP) önkormányzati képviselőt kérdeztük.
Milyen eredményeket tud felmutatni az önkormányzat a 2021-es évben?
Vannak látható és láthatatlan eredmények is, olyanok, melyek majd csak idővel mutatkoznak meg, később érik be a gyümölcsük. Hadd említsek most néhány látható változást. A napokban folynak azok a munkálatok, melyek a testület által jóváhagyott mintegy 640 ezer euró értékben valósulnak meg. Az út- és járdafelújítás azokat a területeket érinti, melyek a legfrekventáltabbak illeve a legrosszabb állapotban vannak – természetesen nem akartuk kihagyni Pereszlényt és Tesmagot sem, így ott is fel lett újítva egy-egy régóta halogatott útszakasz. Tudom, hogy mindenkinek van saját “favorit” utcája, ami minimum olyan rossz állapotban van, ha nem rosszabban, mint az idén felújításra kerülő útszakaszok. Mindenre sajnos egyszerre nem kerülhet sor.
A város központja, történelmi főtere is változáson ment át – esztétikusabbá vált a parkok, füves területek, fákat körülölelő “gyűrűk” virágosításával. Az idén vásárolt mulcsozó fűnyíró reményeink szerint látványosan hozzájárul majd ahhoz, hogy a nagyobb kiterjedésű füves területek gondozása gyakrabban megvalósulhasson, mint eddig. Bővült a térfigyelő kamerák száma, többek között megfigyelés alá került a múlt évben felújított kálvária is.
A stadion gyepét már öntözőberendezéssel öntözik, a stadionbüfé pedig reményeink szerint új köntösben, új tulajdonossal várja majd az érdeklődőket. A focirajongók élvezhetik a lelátónak és a főépületnek a külső megújulását, a sportolók pedig belül is láthatják a változást: az öltözők és a mosdók kifestve, felújítva.
Jelenleg folyamatban van a városháza 3. szárnyának restaurálása, mellyel befejeződik a homlokzat felújítása és az értékes épület elölről nézve teljes pompájában tündökölhet majd.
Azt is mindenki láthatja, hogy valami készül a buszmegálló épületének tesmagi út felőli szélén. Terveink szerint egy korszerű, mai elvárásoknak és előírásoknak megfelelő nyilvános WC épül itt, helyet kap itt egy babapelenkázó, sőt akadálymentesített mosdó áll a mozgáskorlátozottak rendelkezésére.
Befejeződött a város fenntartása alatt álló három alapiskola szaktantermeinek felszerelése, valamint a Hviezdoslav utcai szlovák és magyar óvodák közös projektje, melynek célja az épületek energiahatékonyságának emelése volt. Az épületek külső szigetelést kaptak, ki lettek cserélve a nyílászárók, a fűtőtestek és a vezetékek – mindezzel együtt járt a padlózat cseréje és a falak festése. Lényegében teljes felújításra került sor egy sikeres pályázatnak köszönhetően. A J. Kráľa utcán található régi iskolaudvar területén 30 új parkolóhely létesült, mely nagy segítséget nyújt az ott lakóknak, hisz már szinte minden talpalatnyi helyet, zöld területet, járdaszakaszokat használnak a sofőrök a parkolásra.
Nem titok, hogy szívügye a Sóderos, tett is lépéseket a terület “rendbehozatalával”, fejlesztésével kapcsolatban. Jelenleg hogy áll a Sóderos ügye?
Végtelenül csalódott vagyok, mivel semmi változás nem látszik sem a tó körül, sem az épületeken. A Műszaki Szolgáltatások Üzemének igazgatója május végén ígéretéhez híven kitisztíttatta ugyan a területet, lenyírták a füvet – tehát minden jól, reményteljesen kezdődött.
Július elején meghívást kaptam az építésügyi bizottság ülésére, mely után még bizakodó voltam, hiszen ezen megbeszéltük, hogy a 20 ezer eurós költségvetési tételt, mely projektdokumentáció címen van kirekesztve a város ez évi költségvetésében, felszabadítjuk és felhasználjuk a Sóderos rendbenhozatalára. Terveink közt szerepelt az épület nyílászáróinak bedeszkázása – védelme a további illetéktelen behatolás és belső rongálása ellen, két filagória elhelyezése két épített tűzhellyel a füves területen, a kültéri zuhany rendbetétele és beüzemelése, legalább egy érmével működő wc-nek és egy hozzá tartozó kézmosónak is el kellett volna készülnie.
Ezzel szemben romokon, mocskon, összefirkált falakon, gondozatlan környezeten, a pusztulás látványán kívül semmit nem kap az idelátogató. A nyár elején tett bizottsági ülésen tett ígéret és a megállapodás úgy látszik, senkit semmire nem kötelezett, hitegetés volt az egész. Természetesen továbbra is foglalkozom majd a témával, remélem, képviselőtársaim sem fogják ezt annyiban hagyni.
Milyen fejlesztések várhatók Ipolyságon a 2022-es évben?
Nagyvonalakban: sor kerül a kórház fűtési rendszerének teljes felújítására. Elkészült a kórház területén az egészségügyi központ, melynek átadására és működtetése az előttünk álló időszakban kerül sor. Remélhetőleg már végre elindul a Tabán lakótelep belső udvarainak felújítása, mely egy pályázatnak köszönhetően (Vnútroblok Tabáň néven) valósul majd meg. A Honti Múzeum épületének felújitását is tervezi a város, de talán jelenleg mindenki legnagyobb örömére zöld utat kapott két négyszintes, összesen 19 lakásból álló társasház építése, melyhez hitelt az Állami Lakásépitési Alaptól és a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építésügyi Minisztériumától kapunk.
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok