Feltárul az ipolysági zsidóság története (1. rész)

Több ezeréves hagyományok, mélyen gyökeredző elhivatottság, szerencsés találkozások és felemelő pillanatok. Röviden így lehetne összefoglalni Kapusta Krisztina munkáját. Az ipolysági Honti Múzeum munkatársa és az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem közösségszervező szakának másodéves hallgatója betekintést nyújtott helytörténeti munkájának érdekfeszítő részleteibe, az ipolysági zsidóság történelmébe, de mesélt azokról a szerencsés véletlenekről is, amelyek egy-egy kutatási munkafolyamatát szegélyezték.

A Honti Múzeum munkatársaként miért épp az ipolysági zsidóság történetét választotta kutatási területének?

Az ipolysági Honti Múzeum egy helytörténeti múzeum. Turistákkal és a téma iránt érdeklődőkkel rendszeresen ellátogatunk a zsidó temetőkbe és a két zsinagógához is. De a témában korábban nem mélyültem el soha. Az alapinformációkon kívül nem sokat tudtam mondani a látogatóknak. Minden a véletlennek köszönhető. Két évvel ezelőtt egy házaspár kért városnézést, és én mutathattam meg nekik Ipolyság nevezetességeit. Mint később kiderült az egyikük egyetemi tanár. Miközben meséltem Ipolyság történetéről, Dr. Goldmann Márta az iskolai végzettségem felől érdeklődött. Megdöbbent mikor azt mondtam, hogy csupán gimnáziumi érettségivel rendelkezem és nincs felsőfokú végzettségem. Nekem szegezte a kérdést, hogy nem akarok-e náluk tanulni.

Korábban nem voltak hasonló ambícióim, de mint kiderült a szak, amit ajánlott az a közösségszervezés, ami köthető a munkámhoz, hisz nálunk sok szervezni való feladat van.

Eldöntöttem, hogy felvételizem a tanár által ajánlott ORZSE közösségszervező szakára. Később eszméltem rá a mozaik szó valódi jelentésére. Mit keresnék én egy Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen? Hiszen én nem vagyok zsidó.

Fel is hívtam Mártát, aki megnyugtatott, hogy itt mindenkit tárt karokkal fogadnak. A fő profil a közösségszervezés, de mivel zsidó egyetemről beszélünk, a héber nyelv alapjai, zsidó történelem és liturgia is része lesz a tananyagnak. Akkor úgy gondoltam, hogy ezekre a kísérő tárgyakra nem fogok akkora figyelmet fordítani, de aztán minden másképp lett!

Érdekes, hogy nem a zsidó kultúra iránt való érdeklődés miatt jelentkezett, mégis ez lett, ami lendületet adott tanulmányai folytatásához.

Igen, amikor kiderült, hogy az első évfolyamban kötelező lesz a héber, majdnem megfutamodtam. Tényleg úgy éreztem, hogy a közösségszervezés az, ami miatt nekem erre az egyetemre kell járnom. Csábító volt a gondolat, hogy egy olyan szakon szerezhetek diplomát, ami segít a ma szinte mindentől elzárkózó embereket összefogni, valamilyen közös cél mentén. Pozitívumként élem meg, hogy érett fejjel kerültem főiskolára, mert én tényleg új ismereteket akarok szerezni, és az esetleg megszerezhető titulus nem cél csak mellékes jutalom. Már most sokkal többet kaptam, mint reméltem, és így érzik ezt csoporttársaim is, mindenki éhes a tudásra, és ez nagyon jó! Szeretünk tanulni.

Mi volt az első zsidósággal kapcsolatos élmény, ami felkeltette az érdeklődését? Melyik szegmensét kutatja behatóbban az ipolysági zsidóságnak?

Az első impulzus tanárom, Dr. Balogh István előadása volt, a zsidó temetők jellegzetességeiről, szimbolikájáról. Ő nem csak szakértője a zsidó sírkőkultúrának, de tudását könnyed stílusban, ugyanakkor komoly precizitással adja tovább tanítványainak. Előadásában felismertem azokat a szimbólumokat, amelyekkel korábban már én is találkoztam, miközben a turistákkal a zsidó temetőket jártuk. A jelentésükről viszont semmit sem tudtam. Már másnap kimentem mindkét zsidó temetőbe, és azóta nem csak nézem, hanem látom is a síremléket.  

Kicsit misztikusan hangzik, de számomra a zsidó temetőnek kisugárzása van.

Különösen szeretem a temetőnek azt a részét, ahol az alacsony, egyszerű vonalvezetésű, vörös mészkő síremlékek, szinte belesimulnak környezetükbe. A két temető sírkövei alig valamiben térnek el egymástól, de mivel a homoki városrészben lévő temetőben több mint 600 sír van, az ortodoxban pedig csupán 85, az összkép nagyon más. Tervezem mindkét zsidó temetőt feldolgozni, de még messze nincs elég tudásom és tapasztalatom, ezért elsőként az ortodox temető 85 sírkövét vizsgálom.

Jelenlegi kutatásom eredményeként 101 olyan személyt sikerült beazonosítanom, aki az ortodox temetőben nyugszik.

Miképp lehetséges az, hogy 85 sírkő maradt meg, mégis 101 halottról tudunk?

A zsidó hagyományok szerint az első év, gyászév. Csak a gyász időszak letelte után állítanak sírkövet. A jelöletlen sírhelyek mementói a holokausztnak. Nem volt aki síremléket állíthatott volna, az 1943 – 1944 között elhunytak nyughelye fölé, mert elhurcolták és meggyilkolták őket.

Mit lehet tudni a két ipolysági temetőről? Melyik irányzat temetőiről beszélünk?

Amíg nem kezdtem a témában kutatni, úgy tudtam, hogy a homoki városrészben található temető neológ, de mint kiderült, ez tévesen került a köztudatba.

1850-ben nagy számban kezdek betelepülni zsidók Ipolyságra. Első feladataik közé tartozott temetőt létesíteni, amely a Szent Egylet feladata volt. Ekkor vették meg a homoki zsidó temető parcelláját. 1850-ben még egy zsidó hitközösségről beszélünk. 1868-69-ben volt a Zsidó Kongresszus, ahol a magyar zsidóság három irányzatra szakadt. Az ortodoxra (konzervatívok), a status quo-ra (tagjai hagyomány tisztelőek voltak, de a modern világ felé is kacsingattak) és a neológ irányzatra (ahová már az egészen asszimilálódott, modern zsidók tartoztak).

Az ipolyságiak a Kongresszus után status quo-ként határozták meg magukat. Ennek lett is következménye! Az 1851-től Ipolyságon tevékenykedő Deutsch Salamon rabbi, konzervatív ember volt, nem tudott azonosulni a status quo irányzattal. Nem sokkal a kongresszus után elfogadta a Nyitrán élő ortodox hívását, és az ő szellemi vezetőjük lett. Az ipolysági zsidók évekig rabbi nélkül maradtak, ezekben az időkben feszült egymásnak a város konzervatív és a modern nézeteket valló zsidósága. Ennek következtében 1876-ban kiszakadt egy kisebb csoport, akik Berczeller Márton vezetésével megalakították az ortodox hitközséget. Azt gondolnánk, hogy azonnal saját temetőt nyitottak, de az eleinte kis létszámú közösségnek első sorban rituális fürdőt és persze zsinagógát kellett építenie. Bár módosabb emberekről beszélünk, mégsem volt annyi pénzük, hogy mindent egyszerre építsenek meg. Az ortodox hitközség még 34 éven át a status quo hitközséggel közösen használta a homoki temetőt. Ez azután derült ki számomra, miután lefordítottam az ortodox temető sírköveire vésett héber évszámokat.

Meglepetésemre a temető legrégebbi sírköve 1910-ből származik.

Egy 1929-es kataszteri térképről tudható, hogy az ortodox hitközség egy 29 300 m² -nyi területet vásárolt meg temető céljára. Első percellának egy 1.500 m² -nyi területet kerítettek le. A tervek szerint a temető további parcellákkal bővült volna, de erre már nem került sor. Az a kevés izraelita, aki a II. világháború után Ipolyságon maradt, egy hitközségbe tömörült, és az eredetileg is közös nagy zsidó temetőbe temetkezett.

A temető kutatásán kívül nem foglalkozik a zsidóságot érintő egyéb területekkel?

De igen. A temető kutatás közben számtalan részlet kerül napvilágra. Mindent összegyűjtök, ami szembe jön velem. Az információk idővel összeérnek és részletesebb képet adnak az Ipolyságon élt zsidókról. Van egy adatbázisom, ami a későbbiekben is a segítségemre lesz. Érdekes, amikor egy régóta ismert tárgy, egyszer csak mesélni kezd. Az ipolysági múzeum udvarán található feketegránit emléktábla mellett évekig úgy mentem el, hogy nem tudtam milyen fontos információk forrása.

Eredetileg az 1929-ben átadott ortodox zsinagóga belépő csarnokát díszítette. Héber és német nyelven vésték rá az ortodox hitközség megalapításának pontos dátumát, az alapító Berczeller Márton, Weisz Antal rabbi és Schmidl Manó elöljáró nevét. Berczeller Márton neve már korábban is felbukkant, de temető kutatásaim során nem leltem rá a sírhelyére. Héber utóneve Ávrahám Meir, szintén az emléktábláról derült ki, és ennek az új információnak a segítségével találtam meg sírját Balassagyarmaton. 1913-ban halt meg, így lett volna módja a 3 éve megnyitott ortodox temetőbe temetkezni, de úgy rendelkezett, hogy nagyszülei, szülei és fiatalon elhunyt fia közelében helyezzék végső nyugalomra, szülővárosában.

Ilyen és ehhez hasonló véletlenek közre játszásának köszönhetően sikerült újabb és újabb felfedezéseket tennem.

Miben rejlik egy zsidó temető értéke?

A zsidó kultúrában a sírhely az elhunyt tulajdona, azt senki nem veheti el, vagy számolhatja fel! Bár nem ez volt az eredeti szándék, de ennek köszönhetjük, hogy a zsidó temető sírköveit ma is az eredeti helyükön és formájukban találjuk meg. A status quo temető általam eddig talált legrégebbi sírhelye 1854-től érintetlen. A köztemetőben nincsenek ilyen régi sírhelyek, hiszen az eredeti temetőt felszámolták, a mostani már egy fiatalabb temető.

Mi teszi különlegessé a homoki városrész zsidó temetőjét?

A sírok mellett, Ipolyság történelmének egy megmaradt szelete az eredeti kőkerítés és a ravatalozó épülete is. Az sem megszokott, hogy egy zsidó temetőt két különböző hitközség használjon egyszerre. Ipolyságon a használati jog úgy alakult, hogy 1850 és 1876 között az Ipolysági zsidó hitközségé, 1876 és 1910 között egyszerre használja az ortodox és status quo hitközség, 1910 és 1945 között kizárólag a status quo hitközség használja, majd 1945 után minden Ipolyságon elhunyt izraelita temetkezési helyévé válik.

A sírkövek változatosak, mint anyagukat, mint formájukat tekintve.

Többek között van hagyományos, íves lezárású, modernebb oszlopos kialakítású, obeliszk és a fiatal élet megszakadását szimbolizáló kettétört márványoszlop. A módosabb családoknál előfordul a kissé már hivalkodó sírkő is. A kelet-nyugat tájolású sírkövek domináns nyelve a héber, de az ortodox temetővel ellentétben a status quo temetőben ugyanazon az oldalon többnyelvű véset is előfordul. Ez legtöbbször héber-magyar, ritkábban héber-német. Ugyanilyen kétnyelvű síremlékeket találunk Drégelypalánkon, Nagyorosziban, Diósjenőn, Tolmácson és tágabb régiónk más településein.

Használatban van még a volt status quo temető? Mikor volt az utolsó temetés?

Az utolsó Ipolyságon élő és oda is temetett elhunytat 1994-ben helyezték végső nyugalomra. De mégsem ez az utolsó temetés a zsidó temetőben. Link-Nágel Éva nénit, saját kérésére nagyszülei mellé temették tavaly augusztusban. Neve ismerősen csenghet az Ipolyságiaknak, ő írta a Mélység peremén c. könyvet, amiben leírja családja történetét, a Lontón töltött boldog időktől kezdve, az üldözés évein keresztül a háború utáni korszakig

Lehet tudni, honnan érkeztek a zsidók Ipolyságra?

Hiteles feljegyzéseket erről még nem találtam, de több publikációkban is olvastam, hogy Balassagyarmatról, Vácról és Dunaszerdahelyről. Nagyszámú házassági anyakönyvi bejegyzés, rokoni kapcsolatok, céges papírok, számlák bizonyítják a balassagyarmati szálat, ilyeneket Vác és Dunaszerdahely kapcsán eddig még nem nagyon találtam.

Csak az 1840-es évek után engedélyezték zsidók letelepedését a bányavárosok 50 km-es körzetében. Bár vásárok alkalmával bejöhettek a városokba, még naplemente előtt el kellett hagyniuk azt. Ipolyságon a zsidóság letelepedése gyors fejlődést hozott. Bár 1850-ben már majdnem teljes pompájában állt a vármegyeháza, a sáros fő teret többségében egyszintes házak alkották. Ezeket a házakat vásárolták fel fokozatosan a zsidó kereskedők, azokra emeletet építettek. A felső szinten voltak lakásaik, alul pedig üzleteik, kiadó helységeik. Ez tipikus volt szinte minden magyarországi polgári városban.

Az Ipolyságon élő zsidók mivel kereskedtek leggyakrabban?

Kezdetben főleg gabonafélékkel, fával, fűszerekkel. Fokozatosan megjelentek a kisebb boltok, vegyeskereskedések. A kereskedők igényeit kielégítve jelentek meg az iparosok, borbélyok, szabók, cipészek.

Milyen kihívásokkal kellett megküzdenie a kutatásai során?

Az ortodox temető sírkövein szinte kizárólag héber feliratok vannak, ezért óriási segítség volt a héber betűk ismerete. Először a neveket sikerült leolvasnom, majd a betűk számértékét megtanulva, a dátumokat is meg tudtam fejteni. Sokat segített a fennmaradt temetői nyilvántartás, de a már említett hiányzó sírkövek miatt nem volt könnyű pontosan beazonosítani a sírhelyeket. Két esetben az is előfordult, hogy olyan sírhelyet találtam, ami nincs feltüntetve a nyilvántartásban, ezek valószínűleg jóval 1945 után kerülhettek elhelyezésre. 

Akkor fogalmazhatunk úgy, hogy az utolsó akadályt a héber nyelv ismeretének hiánya jelentette, és miután ez az akadály elhárult egyszerűbb lett a temető kutatás folyamata?

Nem csak nekem jelentett akadályt, hanem az előttem úttörőként tevékenykedőknek is. A Honti Múzeum volt munkatársa, Bendík Márta már a 2000-es évek elején foglalkozott a zsidó temetőkkel. Az általa rendszerezett adatok és az önzetlenül a rendelkezésemre bocsátott táblázatok nagyon jó alapot szolgáltattak a kutató munkámhoz. Bár már ő is alkalmazhatott digitális technikát, a 2003-ban készült fotók felbontását ma már egy egyszerű mobiltelefonnal készült kép is felülmúlja. Az e-mailben Izraelbe küldött felvételekről csak nehezen lehetett leolvasni a feliratokat, így az ott élő leszármazottak sok esetben nem tudtak érdemben segíteni.

Ma már nincs kapcsolat leszármazottakkal, így nincs kitől segítséget kérni.  

Az interjú 2. része a jövő héten lesz hozzáférhető a REflex24 honlapján!