Catalina Bianchi: Zafírkönny II. rész – 1. fejezet

ELLA
1.

A  nő elgondolkodva nézett a tükörből rá visszanéző arcra. Végigsimított a szemöldöke vonalalán, majd vette a púderpamacsot, felvitt egy kis púdert az állára és az arccsontjára, aztán megigazította a rúzsát. A haját csillogó, a reneszánsz kort idéző háló díszítette, a nyakát egyszerű aranykereszt díszítette. A dekoltázsára is szórt egy kis púdert, aztán az öltöztetőnőjére nézett.

– Nos, azt hiszem, Makrancos Kata színpadra kész. Mindent készíts meg az öltözéshez. Nehogy lekéssem a jelenetet! 
– Természetesen, művésznő, ahogy mindig. 

Diszkrét kopogás hallatszott, majd az ügyelő dugta be a fejét, és közben egy csokor fehér rózsát nyújtott be az ajtón.
– Művésznő, kérem, 5 perc múlva kezdés. Ezt pedig még mindig Tordai nagyságos úr küldi önnek. Újra a páholyban ül, ahogy már két hete minden este.
– Tordai nős ember, semmi kedvem bonyodalmakba keveredni a színpadon kívül. Ez egy kisváros. 
– De legalább az öltözőjében fogadhatná a művésznő!- erősködött az ügyelő.

Ella egy határozott kézmozdulattal elhessentette mindkettőt, majd elrendezte a ruháját, és elindult a színfalak mögé.  Körülbelül egy éve volt a vidéki színház üdvöskéje, főszerepeket játszott, a közönség imádta. A pénz persze nem vetette fel, de volt egy kis lakása a belvárosban kis mellékutcában, közel a színházhoz, szerényen, tisztességes módon megélt. Virágon és bonbonon kívül soha mást el nem fogadott a hódolóitól, premierek után csakis nagyobb társaságban találkozott velük. 

Nem, nem volt férfigyűlölő, de az első házassága elég keserű nyomokat hagyott benne. Fiatalon, hogy megmentse a családot a teljes tönkre menéstől, férjhez ment egy gazdag bankár fiához. Már a lakodalmuk végén megkapta tőle az első pofont, mert szerinte a cimbalmossal flörtölt. És a pofonoknak a száma csak növekedett. Először csak a féltékenység miatt, de aztán már különösebb ok sem kellett hozzá. Aztán egy éjszaka, amikor a férje dührohamában a kandalló mellől felkapta a piszkafát, és azzal támadt rá, egy szál ruhában elszökött tőle. Az egyik nagynénje segítette ki egy kis pénzzel. Természetesen Gábor hűtlenség miatt azonnal beadta a válópert, s nemsoká el is választották őket. Semmit sem akart tőle, még a  ruháit és az ékszereit sem hozta el. Pedig Lonci néni erősködött, hogy ha kiteregetné a szennyest, még komoly apanázst is kaphatna, de ő erre nem volt hajlandó. Nem akarta, hogy a volt férje bármi módon is az élete része legyen. Érthető, ha nem akart férfit az életébe. Ezek a rajongók, hódolók, csodálók a színésznőt látták, azt, aki a színpadon volt. Zsolnay Ellát senki sem ismerte igazán. 

A válása után a társaság persze azonnal kirekesztette, valamiből meg kellett élnie. A színészet mindig vonzotta, így hát szerencsét próbált. És sikerült.  Tisztában volt vele, hogy először sudár termete, királynői tartása és csengő hangja miatt kapott néhány epizódszerepet. De aztán egy hirtelen beugrás után egyre nagyobb szerepeket osztottak rá. És most itt áll Makrancos Kataként, estéről estére állva ünnepli a közönsége. Sokszor a művészbejárónál várják, néhányan hazáig kísérik, bókokat szórnak elé, vacsorázni, piknikezni, bálozni hívják, de ő mindenkit elutasít. Soha senkit nem hívott meg a lakásába. Annyira megkönnyebbül minden este, amikor végre leveheti óriási, malomkerék nagyságú tollas kalapját, magassarkú topánkáját, lecsatolhatja a finom gyöngysort a nyakából, s pongyolában, papucsban bekucorodhat az egyik puha fotelbe, és éjfélig olvashat! Mindig adott a látszatra, volt két-három elegáns ékszere, minőségi ruhája és cipője, prémes köpenye, hogy senki ne gondolhassa, ő bármiben is támogatásra szorul. Ennek fejében előfordult, hogy néha nem vacsorázott, ha a premier utáni fogadásra estélyit kellett varratnia, esetleg néhány napig vajas kenyeret és tejet evett. Valamit valamiért.

Megszólalt a gong, a nézőtér elsötétedett, a színpad fényei kigyúltak. Petrucchiója szemből rákacsintott, mindenki feszülten figyelt. Imádta ezt a bizsergést a gyomra tájékán. Hiába játszotta a szerepet már sokadszor, ugyanúgy izgult minden áldott este. Várta a végszót, hogy beléphessen. Ebben a szerepben valóban minden dühét, indulatát kiadhatta magából. Tört és zúzott, toporzékolt és hisztériázott. Mennyire más volt ez a nő, mint ő maga! De éppen ezért lubickolt a szerepben. Nemcsak szellemileg, fizikailag is kimerítette az este, hiszen rengetegszer kellett átöltöznie, méghozzá villámgyorsan, a ruhák több kilót nyomtak. És ma hatalmas volt  a hőség. Mire a tapsrendhez értek, valamennyien úsztak az izzadtságban, de lelkesen hajlongtak, fogadták a közönség ünneplését. A főszereplők természetesen hatalmas ovációt kaptak, záporoztak a színpadra a rózsák, Ella hálás mosollyal köszönte meg valamennyit. Aztán legördült a függöny, minden elcsendesedett. 

– Ella, beülünk a Pipacsba egy finom vacsorára, velünk tartasz? – kérdezte a Petrucchiót játszó  Paál Győző.

Ella általában csak a premierek utáni ünneplések alkalmával csatlakozott a társasághoz, de ma úgysem tud elaludni a hőség miatt, jól fog esni egy könnyű vacsora és egy pohár behűtött vörösbor.
– Átöltözöm, és mehetünk! De nem maradok soká!
– Ó, a tündérkirálynő leereszkedik alattvalói közé! Minő megtiszteltetés – kitől mástól, mint Vári Olgától származott a rosszindulatú megjegyzés. 

Olga volt Ella vetélytársa, bár utálta, ha annak nevezték őket. Egészen más karakterek, más stílusban játszanak. És Olga mindig megtalálta a módját, hogy belekössön. Ella konfliktuskerülő ember volt, a legtöbb megjegyzést igyekezett elengedni a füle mellett, vagy egy-egy lesújtó pillantást küldött kolléganője felé. Semmiképp nem hagyta magát kiprovokálni. Ha csak egy mód volt rá, messziről elkerülte Olgát, bár mivel gyakran játszottak egy darabban, nehéz volt. 

Az öltözőbe érve megszabadult a nehéz kosztümtől, megmosakodott, aztán az öltöztetőnője segített neki felöltözni. Halvány mályvaszín nyári ruhája lágyan körülölelte magas termetét. Vékony kesztyűt húzott, s hagyta, hogy a kalapja is a fejére kerüljön. Hosszú gyöngysort tekert a nyaka köré, s indulásra készen állt.

– Gyönyörű, mint mindig, művésznő! Olga a nyomába se érhet!
– Nem vagyunk versenyben! Olga a kolléganőm! Na jó éjt! Holnap nem játszom. 
– Jó pihenést kívánok!

Erzsi aranyat érő öltöztetőnő volt, lojális Ellához, csak kicsit pletykás. A színház nagyszerű táptalaja volt mindenféle mendemondának. Nem osztotta azt a véleményt, hogy mindegy mit, csak beszéljenek róla. Az ünnepléssel se tudott mit kezdeni, nem még a szurkálódó pletykákkal. A színpadon kívül nem viselte el, ha a középpontban van. 

A Pipacsban már hatalmas társaság gyűlt össze, valaki elterjeszthette, hogy a művészek közös vacsorát terveznek. Nyilván nem véletlenül. Ez a hírverés jót tett a színháznak és a vendéglőnek is. 

– Éljen, éljen, bravó! – hallatszott mindenhonnan, míg Ella Győző karján végigment az éttermen, s a színészeknek megterített asztalnál helyet foglalt. Csodálkozott. hogy a direktor is velük tartott, általában kártyapartin vett részt a városka egyik kocsmájában. 

A férfiak testes, magyaros ételeket rendeltek, neki igazából csak egy kis édességre volt gusztusa könnyű rozéval. Inkább csak hallgatta a társalgást, néha egy-egy megjegyzést beszúrt, de túl fáradt volt a sziporkázáshoz. A vacsora felénél tarthattak, mikor a direktor felugrott.

– Nagyságos uram, jöjjön, tiszteljen meg minket, hogy koccint velünk a ma este sikerére! parancsoljon.

Egy ötvenes évei elején járó, középmagas, őszülő halántékú férfi lépett az asztalukhoz. Ella azonnal megismerte, két hete minden egyes este, ha játszott, az egyik páholyban ülve nézte az előadást. Tordai Endre, a rózsacsokrok küldője. Talán ez a vacsorára invitálás sem véletlen! Szúrós tekintettel nézett körül, de senki sem viszonozta a pillantását. A férfiak felugrottak, hellyel kínálták a bankárt. 

– Engedje meg, hogy bemutassam a társulatunk színe-javát, legalábbis azokat, akiket még nem ismer. legelőször is színházunk legfényesebb csillagát, Zsolnay Ella művésznőt. 

Ella hűvös, de udvarias mosoly kíséretében nyújtotta a kezét kézcsókra.

– Minden egyes este le vagyok nyűgözve, művésznő. Ön csodálatos! Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Tordai Endre. 
– Örvendek. Nagyon kedves. Köszönöm a gyönyörű virágcsokrokat is. 
– Igazán nincs mit, csak gyenge kísérlet arra, hogy kifejezzem ön iránti tiszteletemet!

Hányszor hallott már ehhez hasonló szavakat! Tordai is jobban tenné, ha a feleségének küldözgetne bokrétákat! Élénk beszélgetés alakult ki az asztaltársaság körében, Tordai egészen érdekes beszélgetőpartnernek bizonyult, de Ellát zavarta, hogy megállás nélkül őt vizslatta. Szerencsére befejezte a vacsorát, határozott mozdulattal felállt a székéről és búcsúzni kezdett.

– Mindenkinek további jó szórakozást, majd nyugodalmas jó éjszakát! h´Ha nem haragszotok, én hazamegyek.
– Szó sem lehet róla, Ella! Csak ritkán mozdulsz ki előadás után, s azonnal menni akarsz?! Ülj vissza a helyedre, fiatal még az idő – Győző ellentmondást nem tűrő hangon marasztalta. 
– Győző, nem a színpadon vagyunk. Itt nem parancsolhatsz nekem. Jó éjt!
– Művésznő, itt áll a hintóm az étteremmel szemben, engedje meg, hogy hazavigyem!-Tordai Endre is felállt az asztaltól, de Ella azonnal visszautasította.
– Erre semmi szükség.  Itt lakom, néhány perc séta az egész. Nem akarom megfosztani a társaságot a szórakozástól. 
– Akkor elkísérem, nem engedhetem, hogy egyedül menjen haza ilyenkor!

Ellának cseppet sem imponált ez a lerázhatatlanság. Most már a lehető legbarátságtalanabb hangját vette elő.
– Ahogy mondtam, nem szükséges. Nagylány vagyok. És különben is, ki bántana engem ebben a városban, ahol ennyi szeretetet kapok! Isten önnel!

Választ sem várva kisietett a vendéglőből, nem láthatta, milyen arcot vágtak a többiek gyors és udvariatlan távozására.

Mikor két nap múlva másfél órával előadás előtt megjelent a színházban, az igazgató az irodájába hívatta.

– Mondd, kinek képzeled te magad? Van fogalmad róla, mennyi támogatást ad nekünk Tordai? Te pedig egyszerűen faképnél hagyod az asztalnál? Miattad vette meg az összes előadásra előre a jegyét egy hónapra! Nehezedre esett volna kicsit kedvesebb lenni hozzá? Legalább maradni még egy órát. És miért nem hagytad, hogy hazakísérjen?

Ella először hitetlenkedve hallgatta a szemrehányásokat, aztán felháborodva kikérte magának:

– Nem én kértem Tordait, hogy minden este itt üljön. Támogatást sem kértem tőle a színház részére. Ha nem a művészet iránti tiszteletből támogat minket, akkor egy utolsó gazember. Engem biztosan nem fog megkapni, és erre még maga sem kényszeríthet. Se Tordai, sem más bőkezű mecénás miatt nem alacsonyodok le…
– Ugyan már, Ella, színésznő vagy, s ha jól tudom, férjes asszony voltál! Ne játszd nekem itt a szűzlányt. Csak annyit kértem, lehetnél hozzá kedvesebb, azzal, hogy vacsorázol vele, hazakísér, nem teszel semmi rosszat.
– Tordainak felesége van, ez senkit sem zavar? Mert őt magát szemlátomást nem. De engem igen! Férfierkölcs….
– Tordai csak egy kicsit udvarolni akar, abban nincs semmi. 

Ella keserűen nevetni kezdett.

– Ezt maga sem gondolja komolyan. Már ezzel, hogy ide behívatott, s ilyen szánalmas módon próbál meggyőzni, azt bizonyítja, valami hátsó szándéka van Tordainak. Ezt kikérem magamnak.
– Te csak nagyon ne kérj ki semmit. A szerepeket tőlem kapod…
– Ezzel meg mit akar mondani? Fenyeget? Én, akit már nyitott borotvával is kergetett a volt férjem, nem fogok megijedni. És most bocsásson meg, mennem kell öltözni.

Dühösen rohant ki az irodából, s egyenest beleütközött valakibe. 
– Ella, ne haragudjon, nem figyeltem. Valami baj van?
– Maga ne haragudjon, Samu, én voltam figyelmetlen.

Pápai Samu az igazgató jobb keze volt, a titkár, a pénztáros, a közvetítő a színészek és a direktor között. Fiatal kora ellenére nagyszerűen kezelte az embereket, mindenki szerette. Körülnézett, s megfogta a már távozni akaró Ella könyökét.

– A Tordai-ügy? Vigyázzon magára, Ella. Tudom, hogy maga nem az a színésznő, aki ilyesmikbe belekeveredik, nincs tapasztalata az efféle alakokkal. Éppen ezért legyen óvatos. 
– Samu, ugye nem képzeli, hogy én…
– Pontosan tudom, hogy maga sosem vetemedne ilyesmire. Pont emiatt aggódom magáért. Ezek itt képesek kikezdeni…
– Köszönöm, hogy maga legalább nem várja el, hogy hálás legyek Tordainak. Vigyázni fogok!

Míg az előadásra készült, örült, hogy Samu az ő oldalán áll. A színház láthatatlan lelke. Nélküle a dolgok igen nehezen működtek volna olajozottan. Nem lehet idősebb nála, talán néhány évvel fiatalabb is. Ő intézett mindent, ami a színház praktikus részét jelentette. Mindezt tette úgy, hogy tulajdonképpen alig látták, nem fontoskodott, nem sürgölődött a színészek között. De a háttérben mindenhol ott volt.

Ahogy a páholyban ma este is ott volt Tordai, az öltözőbe még előadás előtt megérkeztek a rózsák. Milyen olcsó trükk! Legszívesebben kidobatta volna őket a szemétbe, de az már nyílt hadüzenet lett volna. 

Az előadás végeztével az öltözőben rendbe hozta magát, mikor kopogtak. A paraván mögül szólt ki 
– Erzsi, legyen szíves, nézze meg, ki az, de senkit ne engedjen be. Még pongyolában vagyok.

Hallotta, ahogy az idős asszony odacsoszog az ajtóhoz.
– Tordai nagyságos úr, jó estét! A művésznő egyelőre nem fogad vendéget, még nincs kész. Kérem, méltóztassék várni néhány percet, utána biztosan fogadja.

Ella dühösen jött elő.
– Erzsi, pontosan tudja, hogy nem akarom fogadni. Miért nem küldte el? – sziszegte neki
– De művésznő, a húgom a nagyságos úréknál szakácsnő, még a végén kidobják. Mi lesz akkor? Itt maradok magával, biztosan csak gratulálni akar. Nincs abban semmi…

Ellának már elege volt abból, hogy mindenki azt hiszi, a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy tehetős úr udvarlását fogadja. Mintha e nélkül nem lehetne színésznő! 

– Én most leülök ide a tükör elé, maga pedig közben rendezkedik. Nem hagy vele kettesben, értette? Különben nem a húga lesz munka nélkül, hanem maga – keményen csengett a hangja, Erzsi hevesen bólogatott – Na, engedje be, essünk rajta túl.

Királynői pózban elhelyezkedett a tükör előtt, várakozóan nézett az ajtóra. Tordai tökéletes eleganciával lépett be, a kalapja és a sétapálcája a kezében.

– Művésznő, elnézését kérem, hogy az öltözőben zavarom, de…- zavartan nézett Erzsire, aki a jelmezeket rendezgette a vállfákon – Elnézést, nem lehetne négyszemközt?
– Nem hinném, hogy olyan mondanivalónk lehetne, amit az öltöztetőnőm nem hallhatna. Folytassa kérem!
– Nos, csak elnézést szerettem volna kérni a  tegnap esti erőszakosságom miatt. A művésznő félreértelmezte. Kizárólag férfiúi udvariasságból szerettem volna hazavinni vagy elkísérni. Nem szerettem volna tolakodó lenni. 

Ella végigmérte a férfit. Igazából semmi különös nem volt rajta, de elegancia és pénz lengte körül. Az öltönye nyilván Párizsban készült. Az arca nem volt ellenszenves, de volt benne egy olyan vonás, amely arról tanúskodott, megszokta, hogy mindent megkap. A szeme szürkéskék, az álla borotvált, mostanában már nem divat a szakáll. Talán valóban csak udvarolni akart…de neki ne udvaroljon olyan férfi, akit otthon a családja vár.

– Nézze, a bocsánatkérését elfogadom, de újból hangsúlyozom, nincs a szándékaim közt férfiakkal…közelebbi ismeretségbe kerülni. Igazán örülök, hogy ön nagyra tartja a színművészetet, és ez irányú érdeklődését elfogadom. De semmi többet!

Az utolsó megjegyzést szinte fenyegető hangon mondta. A férfi bólintott. 

– Biztosíthatom, művésznő, semmi más nem szerepel az én szándékaim között sem. Csak kifejezni csodálatomat az ön művészete előtt. Talán egy ebéd vagy vacsora keretén belül…

Ella felállt, és a kezét nyújtotta. 

– Kérem, önnek családja van. Nem illendő, hogy egy nővel vacsorázzon, aki nem a rokona. Az ellen nincs kifogásom, ha csatlakozik az asztaltársaságunkhoz a Pipacsban, de ennél többet nem ígérhetek. Jó éjszakát, köszönöm, hogy befáradt…
– Önnek is jó éjt, kedves művésznő! 

Tordai tökéletes udvariassággal kezet csókolt, meghajolt, aztán eltűnt az ajtó mögött. Erzsi fejcsóválva szólalt meg.

– Művésznő, mitől olyan rátarti maga? Ezzel megfogta volna az Isten lábát. Kiköltözhetne abból a kis lakásból, nem kellene vajaskiflit ennie premierek előtt, hogy szép ruhát varrathasson. Egy-két vacsora igazán nem nagy ár érte…

Ella most már tényleg méregbe gurult.

– Erzsi, ha még egyszer csak célozni próbál arra, hogy Tordainak vagy bárki másnak a szeretője legyek, Isten bizony kirúgatom magát. És ne próbálja elferdítve elmesélni ezt az egészet a többieknek!

Persze a történet már eleve elferdítve kezdett keringeni. Hogy Ella hívatta Tordait, akivel aztán fél órát beszélgetett az öltözőben kettesben. Hiába próbálta cáfolni, mindenki csak hamiskásan mosolygott. Mikor legközelebb Tordai bekopogott az öltözőbe, maga ment az ajtóba.

– Ne haragudjon, de az előző látogatása óta mindenféle pletykák keltek szárnyra. Nem fogadom az öltözőben. Értékelem az érdeklődését, de önnek is meg kell értenie engem.
– Megértem, természetesen nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Esetleg nem csatlakozik a többiekhez a Pipacsban?

Ella elgondolkodott. Ha velük van, legalább nem róla pletykálnak. És látják, hogy Tordai egy ismerős, semmi több. 

– Nem bánom, de csak rövid időre. Nem bírom az éjszakázást. Ott találkozunk- ezzel becsukta az ajtót a férfi előtt.

Zöld-fehér nyári ruhájában valóban elegánsnak érezhette magát, végignézve a társaságon a többi színésznő inkább harsánynak tűnt. Sosem próbálta kihívó dekoltázzsal vagy feltűnő rúzzsal magára vonni a figyelmet. Persze, szokták mondani, az ő magasságával erre nem is volt szükség. Tordai nem ült a közelébe, ez láthatóan többeknek szemet szúrt. Egy darabig felszínes, udvarias társalgás folyt, aztán Tordai Adyról kezdett beszélni, akit személyesen is ismert. Hamarosan parázs vita alakult ki a költő alakjáról. Persze Ady megosztó egyéniség volt, vagy imádták, vagy utálták. Ella nagyra értékelte újszerű költészetét, de Lédára, mint nőre nézve hatalmas megalázásnak érezte az Elbocsátó szép üzenetet. 

– Érdekes elgondolás, művésznő, maga nem az irodalmi értéke felől közelíti meg a verset – mondta provokatívan Tordai egy szivarral a kezében. 
– Elismerem az értékét, azt, hogy végre valaki nem érzelgős szerelmes verseket ír, de szerintem ez kegyetlen lépés volt Adytól. Léda nőiségének nyilvános megalázása.
– Ezek kemény szavak, Ella! Talán szüfrazsett lettél, nőjogi aktivista? – Olga gúnyosan fintorgott az asztal másik végéről- Ha engem kérdeznek, Léda helyében biztosan nem érezném magam sértve. Hiszen országos ismertséget szerzett a költő szeretőjeként! 
– És persze neked csak ez a fontos! – jegyezte meg Ella csípősen. 
– A művésznő sosem szavalt? – kérdezte Tordai.
– Ő, az magányos műfaj, nem nekem való. Nem bírnám elviselni, hogy egyedül vagyok a színpadon, és minden szem rám szegeződik.
– Hát ez igen érdekes hozzáállás egy színésznőtől. Nem szeret a középpontban lenni, mégis színésznő lett?

Olga, kissé becsípve nem bírta megállni megjegyzés nélkül.

– Látja, Endre, nem is igazi színésznő. Nem is akart az lenni. Most se akar. És mindenki úgy odavan érte….- nem folytathatta, mert Győző elvette a kezéből a poharat, és odaintette a cigányt.
– Milyen szórakozás ez cigányzene nélkül? “Fekete szárú cseresznye….”- kezdte el a divatos nótát csengő hangján.

Nem csak a művészek, a vendéglőben vacsorázók is csatlakoztak az énekléshez, nemsokára néhányan táncra is perdültek, Ella jobbnak látta visszavonulni. 

Végül is örült, hogy előadás után kicsit elterelte a gondolatait. A magvas vita pedig kimondottan tetszett neki, Végre nem kisvárosi pletykákkal töltötték az időt. 

A regény első részének fejezetei:
1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet
6. fejezet

Címkék: Catalina Bianchi, irodalom, regény, Zafírkönny