Catalina Bianchi: Zafírkönny II. rész – 6. fejezet

ELLA
6.

Rég volt ilyen éjszakája. Álmatlanul hánykolódott. Mintha hirtelen egy sötét verembe dobták volna. Hol szerez két nap alatt albérletet? Hogy tud egyedül néhány nap alatt összecsomagolni és átköltözni? Biztos volt benne, hogy a direktor soha többet nem engedni hozzá Margitot. Mert az egyértelmű volt számára, hogy Tordait mindenben a színiigazgató segítette, nyilván busás támogatás ellenében. Mennyire vak is volt, hogy már az elején nem fogott gyanút! 

Reggel volt az első társulati ülés. Kialvatlanul, feldagadt szemekkel ült a tükör előtt, megpróbált elfogadható külsőt varázsolni magának, hogy ne kelljen kíváncsi kérdésekre válaszolnia. De majd a munka elvonja a figyelmét.

A színházba érve mintha Samu már várt volna rá, a portán lecsapott rá.
– Művésznő kérem, megtenné, hogy bejön az irodámba? Lenne egy kis megbeszélni valónk.

Ellának Samu volt az egyetlen reménye, ő maga is felkereste volna, ha nem találkoznak. De mielőtt bármit is mondhatott volna, a férfi kezdett beszélni.
– Azt hiszem, újfent bajba került, kiderítettem, kié az a lakás. Tordai Endréé.
– Tudom, tegnap este felkeresett.
– Micsoda? – kérdezte Samu elhűlt tekintettel.
– Egy kulccsal bejött a lakásba késő este. Képzelheti…
– Ella, és nem esett baja?
– Nem, semmi bajom, ha csak azt nem számítjuk, hogy egész éjjel nem aludtam. Kaptam tőle néhány ajánlatot, s amikor elutasítottam, megkért, hogy két napon belül költözzem ki. 
– Hát ez felháborító – Samu folytatni akarta, de a direktor jelent meg az ajtóban.
– Micsoda szerencse, hogy mindketten itt vannak. Jöjjenek be az irodámba. 

Ella rosszat sejtett, ha végiggondolja, hogy Tordai az ő személyéhez kötötte a támogatásait…
– Nos Ella, sajnos a színház sanyarú anyagi körülményei olyan lépésekre késztetnek, amelyeket ugyan nem szívesen teszek meg, de elkerülhetetlenek.

Egek, csak nem rúgja ki! Azt nem teheti.
– Samu, erősíts meg te is abban, hogy anyagilag nem állunk valami fényesen.
– Ez igaz, de…
– Nos, látod, sajnos anyagi gondokkal küzdünk, és bizonyos körülmények miatt tetemes támogatástól estünk el – itt sokatmondóan Ella szemébe nézett – Kénytelen vagyok azt a bizonyos fizetésemelést visszavonni. Nem tudnám miből fedezni. És olyan feledékeny vagyok, elfelejtettem a házbért és a Margit bérét is. Abbázia drága nyaralóhely, biztosan megérted, hogy a te lakásodban végzett szolgálatait én nem fizethetem.
– Természetesen, ezt senki sem kérte…- rebegte a nő.

Az igazgató átnyújtott egy cetlit Samunak.
– Tudod, hogy nem vagyok én rossz ember, egyszerűen levonjuk a következő béredből. Samu kérlek, ezt az összeget majd nekem utalod ki. 

A férfi megnézte a papírra írt számokat, és azonnal tiltakozott.
– De igazgató úr, ha a művésznő béréből ezt levonom, szinte csak filléreket fog kapni. És ha új lakásba költözik…
– Samukám, a művésznő ezt megoldja, igaz? Ilyen átmeneti pénzzavarba mindenki kerülhet. Vannak Ellácskának jóbarátai…

Ella paprikapiros lett, felugrott, hogy szó nélkül ott hagyja a két férfi.
– Ella, még egy szóra. Nem akarom a többiek előtt. Gondolkoztam az évad női főszerepeiről. Biztosan nem lesz ellenedre, ha az idei évadban kicsit Olgát is előtérbe helyezzük. Ami azt illeti, az évad vége felé már nem volt akkora sikered. A színháznak kell a vérpezsdítés. Olga olyan…izgalmas fajta. A régi szerepeidet természetesen meghagyjuk. Remélem, megérted.
– Ahogy gondolja, igazgató úr. 

Az öltözőben Erzsi, az öltöztetőnője fogadta lelkendezve, de Ella nem volt képes színészkedni, lerogyott a tükör elé, és sírni kezdett. Néhány perc múlva Samu utána jött.
– Erzsi, menjen, szerezzen a művésznőnek egy kis teát.

Az öltöztetőnő kettejük vizsgálgatva, az orra alatt morogva kicsoszogott.
– Ella, ne sírjon. Valamit kitalálunk. Van némi megtakarított pénze?
– Valami kevés van. És el tudom adni néhány ékszeremet.

Kezével megérintette a zafírmedált. Lehet, Lonci néninek igaza volt, csak könnyeket hoz az életébe?
– Akkor azt csináljuk, hogy néhány napra hotelbe költözik, én közben egy délelőtt beviszem az ékszereit a megyeszékhelyre a zálogházba, hogy a városban ne tudjanak róla. Közben kerítünk egy kis lakást. Nem tud valakitől egy kis pénzt kölcsönkérni? A következő hónapban sajnos tényleg csak filléreket kap majd kézhez. 
– Talán a nagynéném tud valamit küldeni…

Samu tétován megfogta a vállát.
– Ne csüggedjen, maga erős nő. Ezen is túl lesz. És ne hagyja magát kiprovokálni a többiektől. Olga biztosan nem bírja majd megállni néhány rosszindulatú megjegyzés nélkül. Ella, maga felettük áll. 

A nő percek óta most emelte csak fel a fejét, eddig az öltözőasztalra bukova sírt.
– Mondja , Samu, maga miért ilyen jó hozzám?
– Én nem vagyok jó, csak nem viselem el az igazságtalanságot. Ezért is tervezem, hogy itt hagyom ezt az egészet, és kivándorolok Amerikába.

Ella néhány napon belül más másodszor találkozott ilyen tervvel.
– Maga is azt hiszi, hogy ott a Kánaán? Én valahogy ezt nem hiszem el. A földön nincs igazság, és nem is lesz soha. 
– Biztosan ott is meg kell dolgozni a kenyérért, de egy barátom már két éve kinn él, és amit a leveleiből megtudtam, az nekem biztató. Figyeljen, ha vége a társulati ülésnek, találkozunk a művészbejáró előtt. Elkísérem haza, maga összecsomagol, aztán hívunk egy fiákert, és beköltözik a hotelbe. Hány éjszakát tud kifizetni? 
– Talán 10-12 éjszakára elég lesz a pénzem.
– Rendben, ha csomagol, tegye külön azokat az ékszereket, amelyeket el akar adni. Holnap bemegyek a városba és elintézem. Ugye megbízik bennem?
– Van más választásom?

Ella kábultan ült a társulati ülésen, igazából nem érdekelte, amit hall. Látta Olga diadalittas mosolyát, ahogy kanárisárga ruhájában hajlong és pukedlizik a többiek előtt. Ebédidőben az egyik színésztársa odaszólt neki.
– Ella a Pipacsban ünnepeljük az évadkezdést egy jó kis kakaspörköltet, gyere velünk.
– Ugyan már, mit képzelsz! Ella nem keveredik velünk, ő magasan felettünk áll. Még Tordai nagyságos úr felett is.

Legszívesebben megtépte volna Olgát, de inkább nyelt egyet, és szó nélkül kisétált az utcára. Samu már várt rá. 
– Talán jobb lesz, ha sétálunk, mit gondol? Kiszellőzteti a fejét. Nem olyan tragikus ez. Eddig is abból a fizetésből élt. És biztosan találunk egy kis lakást a városban, szeretik magát, szívesen kiadják magának. 
– Remélem, Samu, nagyon remélem. 

A lakásba érve fogta a holmijait, és egyiket a másik után dobálta be a bőröndjeibe. Mikor az Ady-kötethez ért, hirtelen minden dühe előtört, és apró darabokra szaggatta a lapokat, a kemény borítót pedig a hátsó ablakon egyszerűen csak kidobta a kertbe. 

Mikor elkészült, Samu segített neki lehurcolkodni, s addigra már egy fiáker várta őket a ház előtt. A kisvárosban mindössze egy valamire való hotel volt, hát oda hajtattak. A recepción újabb kellemetlen meglepetéssel kellett szembesülniük.
– Nagyon sajnálom, egy szabad szobánk sincs. Feletébb röstellem, hogy nem tudok segíteni a művésznőnek -szabadkozott a recepciós.
– Ugyan már, ne mondja, hogy ebben a poros városban annyi a vendég, hogy egy kiadó szobát sem talál a színház művésznőjének.
– Még egyszer ismétlem, nincs szabad szobánk.

Samu tovább győzködte volna a recepcióst, de Ella szelíden odasúgta neki.
– Hagyja kérem, ez is biztos Tordai egyik befektetése. Menjünk.

Ott álltak a hotel előtt a poggyászokkal, mint akik éppen utazni készülnek valahová. A nő úgy érezte, az ereje elhagyja. Mihez kezdjen most?
– Ella, ne hagyja el magát. Holnap próbája van, emlékszik, a jövő héten pedig előadása. Mindjárt gondolkozom, mit tegyünk. 

Ella csak kábán nézte, ahogy fel és alá járkál a hotel előtt, lázasan töpreng valamin, aztán hirtelen megtorpant. 
– Azt hiszem, megvan a megoldás. Jöjjön, itt egy fiáker, mindjárt leintem.

Újra felpakolták a poggyászokat a kocsira, és Samu egy külvárosi címet adott meg a fiákeresnek.
– Most már árulja el, hová megyünk. 
– Az a barátom, akiről meséltem, a külvárosban lakott, nálam van a ház kulcsa, mert van egy kutyája, akit minden másnap megetetek. Nem volt szíve megválni tőle, én pedig az albérletembe nem vihetek egy kutyát. Ne féljen, barátságos jószág. A ház két éve üresen áll, az állapota hagy maga után kívánnivalót, de ideiglenesen talán megfelel. Azt a pénzt, amit a hotelre költene, most fiákerre költi majd. Mindjárt megegyezünk ezzel a jóemberrel, hogy naponta hozza és viszi magát a színházba és haza. És úgy vigyáz magára, mint a szeme fényére.
– Olyan költőien beszél Samu, akár János vitéz- nevette el magát Ella.
– Na hála Istennek, végre nevet. Ezért már megérte. 

Hát igen, a környék nem volt elegáns, a városnak ezt a részét egyszerű emberek lakták, sőt igazából elég kihaltnak tűnt. Samu is aggodalmaskodva nézett körül.
– Nem tudom, jó ötlet volt-e. Nem fog éjszaka félni? 
– Tudja Samu, engem már kergetett a férjem piszkavassal, majdnem sikerült is neki megölnie, azt hiszem, meg tudnám magam védeni…

A férfi fájdalmas grimaszt vágott, de nem reagált a megjegyzésre. A fiákeres segített neki lepakolni, s megígérte, minden egyes reggel pontban kilenckor itt lesz a művésznőért, majd este tíz után tíz perccel a színház művészbejárójánál várja.

A komondor azonnal dühös ugatásba kezdett, mikor meglátta, hogy idegenek közelítenek a házhoz. Samut megismerte, de Ella nem mert tovább menni.
– Jöjjön, ismerkedjen meg vele. Néhány napig még kijövök önnel este, hogy beengedje magát, de meg kell barátkozniuk. Ha láncra kötöm, az neki szenvedés, és semmi értelme, úgy nem őrzi a házat. 

A ház sem volt túl bizalomgerjesztő, érződött rajta, hogy egy ideje nem lakják. De tisztaság volt, a bútorok is használhatóak voltak. 
– Már holnap körbekérdezek a kiadó lakások ügyében. Ez csak átmeneti megoldás, megígérem. Az a helyzet, nem szívesen hagyom itt egyedül.
– Nyugodtan itt hagyhat, már így is többet tett értem, mint ami elvárható magától. Nem tudom, hogy köszönjem meg. 
– Ez éppen elég, Ella, már megköszönte. Hol azok az ékszerek, amiktől meg tud válni?

A nő egy kis csomagocskát nyújtott át.
– Nem érnek túl sokat, de ez is valami. Ha nem muszáj, a nagynénémtől egyelőre nem kérnék, nem akarom, hogy aggódjon miattam.
– Rendben, ahogy gondolja. Jöjjön, zárja be a kaput és az ajtót, itt a kulcs. Ha bármire szüksége lenni, a harmadik házban balra laknak Patkolóék, rendes emberek, ha azt mondja, hogy az én rokonom, nem utasítják el.
– Rendben, megjegyeztem, köszönöm. Mindent köszönök.

Miután Samu elment, egyedül maradt a házban. Hát ez aztán markáns változás! Reggel még egy elegáns szalonban fogyasztotta el a reggelijét, most meg egy parasztkonyhában ül éhesen. Ugyanis rájött, nincs mit ennie. Nem hozott magával semmit. Körülnézett a konyhában, de persze semmit sem talált, ami ehető lenne. Vízért is ki kellett mennie a kútra, s bár a kutya mindenhová követte, és néha ugatott is hozzá, nem bántotta. 

Reggel egy pohár vízzel kezdte a napot, már majdnem 24 órája semmit sem evett. Szédelegve ült fel a fiákerre, majd a kedélyes fiákeres egész a színházig szórakoztatta. 

Samu az öltözőben várta, a kezében egy papírzacskóban két túrós kalács.
– Ella, ne haragudjon, én otthagytam magát étlen-szomjan. Csak késő este jutott eszembe, hogy maga egész nap nem evett, és reggelije sem lesz.
– Ugyan, Samu, úgyse ment volna le egy falat sem a torkomon. De ezt most azért megeszem.
– Ha elkezdik a próbát, eladom az ékszereit, és este, ha kimegyünk a kis házba, odaadom a pénzt. Sajnos egyelőre nem találtam kiadó lakást.

Ella a próbán lélektelenül játszotta a szerepét, a rendező ingerülten instruálta, a többiek sem értették, mi történik. Ő volt az, aki mindig precízen tudta a szöveget, kisegítette a kollégáit…
– Jaj, hagyjátok már békén, nem látjátok, nehéz éjszakája volt! Tordai ágya után a Pápai Samué biztosan kényelmetlennek tűnhetett – harsogta Olga gunyoros hangon. 
– Hallgass el, Olga! – sziszegte Ella 
– Nem hallgatok! Tetteted csak, hogy te egy szeplőtelen múltú nő vagy, közben meg…Eh, elvált asszony, aki elhagyta a férjét. Többször is hűtlenkedtél! Aztán itt van Tordai. Biztosan megsajnált, azért költöztett be a házába! Egész nyáron ott laktál úgy, hogy házbért nem fizettél. Talán Tordai szentnek készül, hogy ennyit jótékonykodik? És amikor megloptad és megfenyegetted, kitett a lakásból. Te meg hová rohansz? Hát hová máshova, mint a színház pénztárosának a karjaiba. Céda! – Olga szájából szinte fröcsögött a mocskolódás, a többiek szájtátva hallgatták a szavait. 

Ella ezt már nem tűrhette tovább, odaugrott, és egy hatalmas pofont kevert le a nőnek. Majd nem várva reakciót, felszegett állal kiszaladt a színpadról. Elég volt, ennyi! Soha többet nem teszi be ide a lábát! 

Nagyon feldúlt volt, de tudta, ennie kell. Betért egy csemegeboltba, felszerelte a spájzot alapvető élelmiszerekkel, és épp fiáker után nézett, mikor egy ismerős hangot hallott.
– Művésznő, művésznő….most voltam a színházban, azt mondták, elszaladt, valami botrány tört ki… – Margit szaladt utána, a kezében kicsinyke kis batyu.
– Margit, hát te? 
– A nagyságos úr nem engedett többet magához, nem értettem miért, Aztán tegnap este kihallgattam a gazdámékat, mikor magáról beszélgettek. Hát nagyon csúnyán elbántak a művésznővel! El is határoztam, egy percig sem maradok tovább náluk, reggel összeszedtem a cókmókomat és elkértem a cselédkönyvem. Ha kevesebb pénzecskéért is, de én a művésznőnek fogok dolgozni.

Ella közelebb lépett, és megsimogatta az arcát.
– Nagyon édes vagy, Margit, de most ezt rosszul tetted. Nekem már nincs állásom, eljöttem a színházból. Nem foglak tudni fizetni. Van valami kis pénzecském, de arra nekem is szükségem lesz, amíg kitalálom, hogy legyen tovább. Tudod hol lakom? Egy romos kis házban a külvárosban. 

Margit néhány pillanatra meghökkent, aztán vállat vont. 
– Nem baj, művésznő, akkor majd ketten elboldogulunk valahogy. És ha kell, eladom ezt a piros kalárist is, amit ajándékba hozott.
– Azt már nem, Margitkám, szó sem lehet róla. Az a tiéd. Úgy látom, neked sincs hová menned. Gyere, nálam meghúzhatod magad, legalább nem leszek egyedül a házban. Remélem, nem félsz a kutyáktól, mert van egy fekete komondorunk is. 

Bármilyen sanyarú és kilátástalan volt is a helyzete, a csacsogó lány felvidította, Mire este Samu megérkezett, már egész otthonossá varázsolták a konyhát. Margit főzött egy kis paprikás krumplit, keresett egy abroszt, a kertben tépett pár vadvirágot…
– Margitka, te meg hogy kerülsz ide? – Samu ismerte a lányt, hiszen gyakran megfordult a direktor házában.
– Tegnap kihallgattam a nagyságos úrékat, mikor arról beszélgettek, milyen csúnyán elbántak a művésznővel…

Ella azonnal közbevágott.
– Ne szólíts engem művésznőnek, már nem vagyok az. Ella a nevem. Legyünk barátnők! 

Samu elmosolyodott.
– Látja, Ella, az élet mindig megoldja a gondokat. Bár ez még nincs megoldva. Hallottam, mi történt a próbán. Annyira sajnálom…De magának volt igaza. Persze mindenki Olgának hisz. A városban már mindenféle pletykák terjengenek…
– Szóval akkor esélyem sincs bármilyen munkát találni a városban. Tovább kell állnom. De én már nem akarok színésznő lenni. Csak máshoz meg nem értek…

Margit csípőre tette a kezét.
– Barátnőm, akkor nem marad más, mint hogy te is gyere velem Amerikába. Megcsináljuk a szerencsénket. Még filmszínésznő is lehetsz. Én meg leszek az öltöztetőnőd.

Samu a homlokára csapott.
– Hogy ez nekem előbb nem jutott eszembe. Én pedig a menedzsere leszek. Én meg csak ehhez értek. Margitka, ez remek ötlet! Mit szól Ella? Velünk tart? 

Ella nézte a két lelkes, boldog arcot, őt is magával ragadta a hév.
– Ahogy ezt így előadjátok, ez a világ legtermészetesebb dolgának tűnik. Itt az ideje Samu, hogy veled is tegeződjünk – egy puszit nyomott a férfi arcára, aztán aggodalmasan megszólalt – Egy gond van, én nem beszélek angolul.
– Én már egy éve készülök arra, hogy itt hagyjam Magyarországot, azóta a nyelvet is tanulom. Azt hiszem, nem adnának el.
– És hogy jutunk el az ígéret földjére?
– Elvonatozunk Angliába, valamelyik kikötőbe, mondjuk Liverpoolba, ott felülünk egy tengerjáró hajóra. És máris New Yorkban vagyunk. Ennyire egyszerű. A barátom leveleiben minden le van írva. Hetente indulnak hajók a tengerentúlra.
– Most már csak egy kérdésem van. Hol veszünk erre pénzt? – Ella ezt érezte a legnagyobb akadálynak
– Én már jó ideje spórolok, ha eladom az órámat, szerintem én készen vagyok- jelentette be büszkén Samu.

Margit odaugrott a batyujához, az asztalra szórta megspórolt pénzecskéjét. Ella átsandított az asztal felett Samura. A fiatalember felsóhajtott. 
– Nos igen, ehhez még hiányzik néhány krajcár… De ne félj, Margitka, kitalálunk valamit -benyúlt a zsebébe- Ezt itt az ékszerekért kaptam, na és hopp, véletlenül benne maradt a zsebemben a múlt havi gázsid. Nahát, ilyen szerencsét!
– De Samu, ez…- tiltakozott volna Ella, de a férfi leintette.
– Ez a tiéd. Amit veled műveltek, ahhoz nem volt joguk. Mellesleg a direktor nem ért a pénzhez, fél évbe telik, mire rájön. Mi pedig addigra már… Nos, ha az Ella pénzét nézzük, …hát az sem elég…
– Van még néhány értékesebb ékszerem, azokat is eladjuk. És a nagynéném segíteni fog, hogy Margit is velünk jöhessen, én vagyok az egyetlen örököse, tudom, hogy a boldogulásom érdekében megteszi értem, hogy ad egy kis pénzt. Mindjárt írok egy levelet neki, mindent elmesélek.
– Biztos vagy benne, hogy nem árul el minket senkinek?
– Lonci néniért a tűzbe tenném a kezem.
– Remek – dörzsölte a tenyerét Samu – amíg te megírod a levelet, addig lemegyek a pincébe, kellene lenni még néhány üveg bornak. Meg kell ünnepelni, hogy az üröm örömre fordult. 

Ella maga is úgy látta, ideje egy nagyobb változásnak. És ez egy olyan lehetőség, amilyen talán soha nem adódik. Itthon a sorsa megpecsételődött, azt nem várhatja, hogy a nagynénje tartja majd el. Míg Margit megterített, Samu pedig a borospincét térképezte fel, megírta  levelet Lonci néninek, őszintén bevallva neki mindent. Mielőtt elindulnának a nagy útra, megállnak majd a szülővárosában, hogy elbúcsúzhassanak. És a pénzt Margitka és a maga hajójegyére költi majd. Míg írt, kezével a kis zafírmedált csavargatta. Elgondolkodva csatolta le a nyakából. Amerikában is szükségük lesz némi kezdőtőkére. Amíg valami munkát találnak. Itt az ideje, hogy a zafírkönny jó szolgálatot tegyen neki. 

Ella odasétált a többi holmijához, kiválasztotta azt az egy gyöngysort, amit megtart, hogy bárhol, bármikor elegánsan felöltözhessen, ha kell, a többi ékszerét pedig egy bársonytokba csúsztatta. A zafírmedállal együtt. A további életében nincs helye a könnyeknek. Várja őt a szép új világ!

Az előző rész itt olvasható.

Címkék: Bolgár Katalin, irodalom, regény, Zafírkönny