Catalina Bianchi: Zafírkönny V. rész – 2. fejezet

Kinga
II.

A gyerekek Kingát bevonszolták a gyerekszobába, meg kellett csodálnia valamennyi új szerzeményüket, fel kellett próbálnia Róza királylányos diadémját, aztán az egyszarvú került terítékre, végül a fiúk harcos robotjai. Péter átöltözve nézett be hozzájuk.
– Na elég, gyerekek! Megjött Viktor bácsi, irány az asztal. És tessék rendesen viselkedni. 
– Én ülhetek Kinga mellett? Mi lányok üljünk együtt, igaz? – kérdezte Róza ártatlan szemekkel. 

Kinga felkapta, megpuszilgatta, imádta ezt a cserfes kis hercegnőt. Kéz a kézben mentek le a teraszra, ahol Mariann már megterített, s a bátyja mellett ülve a rozéból kortyolgatott.
– Nos, Kinga, mindent megcsodáltál? Ugye te is beszerzel magadnak egy olyan tiarát következő farsangra? – kérdezte az asszony nevetve.
– Mindenképpen! Nagyon menő dolog, még magasabbnak is tűnhetek tőle! – mindig zavarta, hogy alig ütötte meg a 160 cm-t. De ezen nem tudott segíteni, maximum azzal, hogy magassarkú cipőben járt. 
– Gyere, bemutatom neked a bátyámat, aki hosszas európai kiruccanása után végre hazatelepül. Viktor, ő pedig Péter kolléganője, egy kedves barátnőnk, a gyerekek kedvence, Kinga.

A férfi udvariasan felállt, megszorította Kinga feléje nyújtott jobbját.
– Nagyon örülök, Szoboszlai Viktor. 
– Örvendek, Gyenes Kinga. Azt hiszem, az lesz a legegyszerűbb, ha tegeződünk. 
– Megtisztelsz, szervusz. 

Viktor viselkedése tartózkodó volt, így Kinga eltekintett a puszitól, leült Róza mellé és segített neki szedni a tésztából. 
– Mesélj, bátyus, hogy telt a napod!- fordult a férfi felé Mariann, miután mindenki nekifogott az evésnek. 
– Hát, szerintem az én napom elég unalmas volt, nem hiszem, hogy megfelelő vacsoratéma. Benn voltam az egyetemen, egyeztettük az óráimat, aztán egészségpénztár és egyebek. Rémes, mennyi mindent kell még elintéznem.
– És milyen órákat tanítasz majd? Ha jól emlékszem, Péter azt mondta, történész vagy, az elég tág fogalom…
– Történész professzor – húzta ki magát Mariann, mintha legalább is ő maga is az lenne. 
– Jaj, Mariann, teljesen mindegy a titulus, tudod, hogy nem szenvedek rangkórságban – mentegetőzött a fivére, majd Kingához fordult – A XX. század a szakterületem, azon belül is a kommunista diktatúrák. Az egyetem mellett a Terror Házában is dolgozom majd. 
– Még sosem mertem elmenni megnézni. Sok ismerősöm azt mondta, nagyon megrázó. Én pedig nagyon érzékeny vagyok az emberi szenvedésre.
– Viktor szívesen körbe kalauzol, ha egyszer elhatározod magad, nem igaz? – fordult a bátyjához Mariann. 

Kinga kicsit kényelmetlenül érezte magát. Hát erre menne ki a  játék? Mariann tudja, hogy ő most szingli, nyilván Viktor is az, s most a fejébe vette, hogy összeboronálja őket? A férfi megköszörülte a torkát. 
– Persze, ha úgy alakul, örömmel. Az biztos, hogy sokkoló, de az ember a múlttal kapcsolatban sem dughatja a homokba a fejét.
– Mi lenne, ha kicsit vidámabb dolgokról beszélnénk?- vetette fel Péter -Esetleg valami poénos sztori a külföldi egyetemekről?

Viktor szemmel láthatóan zavarba jött.
– Azt kell, hogy mondjam, nem szolgálhatok ilyesmivel. Maximum néhány vicces vagy inkább elkeserítő bakival az írásbeli munkákból, de ezzel sem untatnék senkit. 

Kis csend állt be a társalgásban, s ismét Mariann kezdeményezett.
– És hogy halad a lakás berendezése?
– Tudod, hogy minimalista ízlésem van. A legtöbb hely a könyveimnek kell. Legszívesebben bútorozott lakást vettem volna meg, de ennek még mindig nincs hagyománya Pesten. Ágy, asztal, szék és szekrény van, ez a lényeg. Na meg a fürdő is rendben van.
– Valahol a Belvárosban vettél lakást? – érdeklődött Kinga. 
– Igen, a Király utcában.
– Hűha! – Kinga elszégyellte magát, hogy ez kiszaladt a száján. Ő is a környéken lakott, de egy Király utcai lakást nem engedhetett volna meg magának. 
– Kinga, hiszen te is ott laksz nem mesze! Akkor majd haza is viheted a bátyámat, a mániája, hogy tömegközlekedik, de az éjszaka rengeteg időt vesz igénybe.
– Persze, nagyon szívesen! Ha hajlandó vagy beülni mellém- tett hozzá mosolyogva. Sokan nem bíztak meg a női sofőrökben. Viktor végre elmosolyodott.
– Ha a sógorom megbízik benned, akkor én is. Majd kapaszkodom.

Szerencsére ezzel feloldódott a nyomott hangulat, Mariann letette a gyerekeket aludni, aztán még egy darabig beszélgettek. Szerencsére másnap szombat volt, nem kellett aggódni a korai kelés és a munkába érés miatt. Azért éjfél körül Kinga úgy érezte, leragad a szeme, hirtelen rátört az álmosság. 
– Hát azt hiszem, én kiszállok ebből a kellemes beszélgetésből. Kezdek álmos lenni, és még haza kell vezetnem. 

Viktor azonnal felpattant. 
– Akkor természetesen megyünk. Köszönöm a vacsorameghívást, szép hétvégét.
– Viktor, holnap is kijöhetnél… – invitálta Mariann.
– Köszi, de majd összedobok magamnak valamit. Muszáj elrendeznem a holmijaimat, fáradt leszek. Mehetünk?

Mikor beültek a kocsiba, Viktor megszólalt.
– Nekem az tökéletesen megteszi, ha a te házad előtt leparkolunk, megvárom, amíg bemész a kapun, és én hazaballagok. Nagyfiú vagyok, s nem szeretném, ha te ilyen késői órán egyedül lennél az utcán.
– Rendben van, köszi, nagyon figyelmes vagy. Ígérem, gyorsabban otthon leszünk, mintha BKV-val mennél.
– Én szeretek tömegközlekedni. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy a dugóban ülést gyűlölöm. Időpocsékolás. Ha tömegközlekedek, tudok közben olvasni, vagy csak figyelem az embereket magam körül. Hidd el, nagyon érdekes. 
– Különleges megközelítés – bólogatott Kinga. 

Mikor megérkeztek, leparkolt a ház elé, majd mindketten kiszálltak, kivette a bevásárlószatyrot, bezárta a kocsit, és elkezdte keresni a kulcsait a retiküljében. Egy szemben parkoló kocsi ajtaja kivágódott, és Zolival találta magát szembe. 
– Te mi az ördögöt keresel a kapum előtt éjszaka?
– Tegnap mondtam, hogy beszélnünk kell. Vártalak.
– Én pedig tegnap megmondtam, hogy nincs miről beszélnünk, több hónapja szakítottunk, fogadd el végre!
– Látni akartam, ki az, aki miatt lecseréltél. Ő lenne a nagy ő? – kérdezte gúnyosan Viktor felé bökve.

Kinga nagyon kínosan érezte magát, de a férfi azonnal levette a helyzetet. Átkarolta a nőt, és Zolira mosolygott.
– Képzeld el, én lennék. És légy szíves, ne zaklasd a barátnőmet, mert velem gyűlik meg a bajod. 
– Mit képzelsz magadról, ki vagy te? – úgy tűnt, Zoli azonnal ráront. Kinga lecsapta a bevásárlószatyrot és közéjük ugrott.
– Azonnal tűnj innen, mert hívom a rendőrséget. Ha megmutatom nekik a mobilomat, hány alkalommal hívtál tegnap, azonnal bevisznek. 

Viktor felvette a szatyrot, a karját továbbra sem vette le Kinga derekáról, aki nagy nehezen kinyitotta a kaput, és együtt bementek a kapualjba. Zoli pedig sóbálvánnyá meredten nézett utánuk. Kinga azonnal szabadkozni kezdett.
– Nagyon sajnálom. Ő a volt barátom, együtt éltünk, de néhány hónapja szakítottunk, azóta állandóan hívogat, beszélgetni akar. Tegnap este megjelent a lakásom előtt, semmiképp sem akartam beengedni, ezért azt hazudtam neki, hogy nem vagyok egyedül. Ezzel persze beletapostam a nagy férfiúi önérzetébe, hogy képes vagyok mással randizni.
– Látod, még jó, hogy nem egyedül jöttél haza. 
– Köszönöm, hogy vetted a lapot!
– Ugyan már, ez volt a minimum. Ha sokáig kellemetlenkedik, be is húztam volna neki egyet. Felfújt pojácának néz ki. Nem pénzügyes véletlenül?

Kinga elnevette magát.
– Ezt miből következtetted ki?
– Mondom, hogy sokat utazom a BKV-n – Viktor kinézett a kapu kis ablakocskáján – Úgy látom, elhajt. Segítek ezt a szatyrot felvinni, aztán hazaballagok. Vagy gondolod, hogy visszajön?
– Nem hinném, azt hiszi, hogy itt maradsz éjszakára, nincs oka visszajönni. És nem kell felkísérned, innen már elboldogulok. Még egyszer köszönöm! Jó éjt!
– Rendben, neked is jó éjt!

Hatalmas sóhajjal nyitotta ki az ajtaját, letusolt, s néhány perc múlva belezuhant az ágyába. Micsoda este! Kapóra jött, hogy Viktor azonnal felmérte a helyzetet, és nem buktatta le. Zolitól pedig már kezdett félni. Maga se tudta, mi lenne a helyes: kulturáltan még egyszer leülni vele, és megértetni vele, hogy ők már sosem lesznek egy pár, vagy inkább ignorálni őt, és egyszer csak megunja. Nem is értette, miért ragaszkodik hozzá ilyen betegesen! Amíg együtt voltak, egyáltalán nem tudta kimutatni, hogy bármi komolyat is érez iránta. De ez a tolakodó magatartás inkább arra utal, hogy a férfiúi büszkeségét akarja megnyugtatni. 

Másnap későn ébredt, pedig nem volt hétalvó fajta, csak épp nem szokott hozzá az éjszakázáshoz. Épp ezért minden ilyen alkalmat aztán napokig nem tudott kipihenni. A hőség már beszorult a lakásba, nem találta túl vonzónak a gondolatot, hogy elkezdjen takarítani vagy épp főzni. Majd rendel egy pizzát. De aztán mégse volt rá szükség, mert a drága jó Joli néni becsöngetett egy kis töltött paprikával.
– Kinguska, tudom, nem túl diétás étel, de valahogy elszámoltam magam. A fiamék inkább lemennek a Balatonra, ma nem jönnek át, megértem. De így meg mi lesz a finom ebéddel?
– Tessék lefagyasztani, Joli néni! – valahogy túl gyakran történt meg, hogy Gyula, a néni fia megígérte a látogatást, aztán lemondta. Vagy az is lehet, senki nem ígért semmit, csak Joli néni bízott benne, hogy végre meglátogatják. Sajnálta őt. Persze beszédes volt, ahogy az egyedül élő öregek többsége, de nagyon jóindulatú. Ha neki még élnének a szülei, minden hétvégén náluk lenne. De sajnos már nem tehette meg, a nővére 16 éves volt, ő pedig 14, amikor meghalt az édesanyjuk rákban, majd három év múlva az édesapjukat is daganat vitte el. Vagy inkább a bánat. Mindketten hamar felnőttek, megtanultak gondoskodni magukról, a háztartásról, felelősséget vállalni. Valamiért az utóbbi időben kicsit eltávolodtak, Zsuzsa férjhez ment, és azzal küzdöttek, hogy gyerekük szülessen. Az orvosok nem sok biztatóval kecsegtették, de nem tudott belenyugodni. Azzal mentegetőzött, hogy ő már annyi mindent és mindenkit elengedett, erről az egyről önként nem tud lemondani. Mikor legutoljára találkoztak, Zsuzsa és a férje is elég rossz idegállapotban voltak. Balázs már nem bírta nézni, hogy a felesége minden sikertelen kísérlet után, hónapról hónapra néhány napra teljesen deprimált állapotba zuhan, aztán megrázza magát, és újra teljes lendülettel csak ennek a célnak szenteli minden figyelmét. Kinga próbált a nővérével beszélni, de Zsuzsa meg se hallgatta, azt mondta, majd kíváncsi lesz, mit mond akkor, ha ő is ugyanebben a cipőben jár. Ebben a helyzetben nagyon jó lett volna, ha egy édesanyához tudnak fordulni. De nekik ez már jó ideje nem adatott meg. Ezért is nem értette Joli néni családjának viselkedését. 
– Nagyon köszönöm, hogy újra gondolt rám, biztos nagyon finom. És hogy tetszik viselni ezt a  hőséget?
– Szerencsére Gyulus még nyár elején felszereltette azt a fenét, a klímát, így kibírható- a fia általában anyagiakkal pótolta a személyes találkozásokat, bár ebben az esetben jól tette, a belvárosi lakások légkondicionáló nélkül szinte már kibírhatatlanok voltak.
– Délután átmegyek egy kicsit, viszek habos kávét, jó? – Joli néni imádta a kávégéppel készült tejeskávét, Kinga ezzel szokta viszonozni a finomságokat.
– Az nagyon jó lesz, legalább beszélgetünk egy kicsit. 

Mikor kettőkor becsöngetett, Joli néni nappalijának asztalán egy kis almás pite is illatozott.
– Ne tessék mondani, hogy még győzött sütni is!
– Tudod, hogy a konyhában tüsténkedem a legszívesebben. Alma volt a fagyasztóban, nem nagy fáradság. És én is elmajszolgatom, holnap vasárnap. 

Kinga megcsodálta a néni orchideáit, horgolásait, megbeszélték a legújabb celeb pletykákat, aztán az idős hölgy egy kis ékszerdobozt vett elő. 
– Kinguska, én már nagyon régen szerettem volna neked valamit ajándékozni. Tavaly, amikor eltörtem a lábamat, olyan sokat segítettél nekem. Pedig tudom, neked is sok a dolgod a szerkesztőségben, akkor még itt volt Zolika is.. Szóval van nekem egy kedves medálom…
– Jolika néni, ne hozzon zavarba! Nem fogadhatok el ilyesmit. Vannak unokái…
– Vannak, vannak, csak nem nagyon értékelik az ilyesmit. A menyem meg…tudod te is, Gyuluska általában csak a gyerekekkel jön, Ildi mindig elfoglalt. Még karácsonykor se képes idetolni a képét. Pedig sosem bántottam. De ő olyan rátarti, azt mondja, büdös van a lépcsőházban… Na és az a fene, amit a műkörmös szalonban szagol egész nap, az vajon liliom illatú? Szóval én ezt a medált szeretném neked ajándékozni. Nehéz sorsod volt, apádat. anyádat elvesztetted, mégis tisztességes, becsületes lány lettél.. Zolika nem is érdemelt meg téged.

Kinyitotta a dobozkát, egy nagyobb fajta zafír medált rejtett. Kinga határozottan megrázta a fejét.
– Jolika néni, hiszen egy csiszolt zafír! Szó sem lehet róla! Mit gondolna Gyulus, hogy nekem adta?
– A fiam sosem látta ezt az ékszert. Az a helyzet… – a néni elpirult – Ezt a medált én nem a férjemtől kaptam. Tudod, nekem nagyon rossz uram volt. Iszákos, durva ember. És hát bevallom….máshol kerestem megértést. 
– Nem kell szabadkoznia, mindenki megérdemli a boldogságot. De ebben az esetben pláne nem fogadhatom el, hiszen ez kedves emlék.
– Épp ezért szeretném neked ajándékozni. Ha látni fogom a nyakadban, megnyugszom, hogy jó helyre kerül. Kiráz a hideg, hogy egyszer a menyemé lesz… Nagyon nagy örömet okoznál egy szentimentális vénasszonynak, ha elfogadnád. Nagyon régi darab, és tudom, hogy te megbecsülnéd. Pont illik arra a láncra, amelyik a nyakadban van.

Kinga elgondolkodott. Valami miatt vonzotta a medál, Jolika néni pedig már szinte könyörgött neki. Lecsatolta a láncát, levette róla a csillagjegyét ábrázoló medált, s óvatosan felhúzta a zafír medált. Mikor visszatette a nyakába, a néni összecsapta a tenyerét:
– Gyönyörű! Nagyon illik hozzád! Viseld egészséggel, s hozzon neked is boldogságot, ahogy nekem. 

A lány megpuszilta a nénit, s még egyszer megköszönte a nem mindennapi ajándékot. 
– Apropó, Kinguska! Éjjel nem tudtam aludni, hangoskodásra lettem figyelmes, hát az ablakhoz mentem, s téged láttalak Zolikával veszekedni, meg mégy egy fiatalembert, akit nem ismerek. Ugye nem történt semmi baj?
– Sajnos Zoli nem tudja elviselni, hogy szakítottam vele. Mostanában állandóan hívogat, valamelyik este itt állt az ajtóm előtt…s mivel nem akartam beengedni, azt hazudtam neki, van valakim, s nem vagyok egyedül. Erre tegnap hajnalban, mikor Péteréktől, egy kellemes vacsoráról hazaértem, itt várt a kapu előtt, és Mariann bátyjára meg azt hitte, ő az új pasim. Szerencsére Viktor vette a lapot, bejött velem a kapualjba, s csak azután ment el, hogy Zoli is eltűnt. 
– Sose szerettem ezt a te Zolidat. Na és ez az új fiatalember? Szimpatikusnak találod?
– Még csak barátok se vagyunk, Joli néni. Tegnap ismertem meg. Tiszta véletlen, hogy Zoli együtt látott minket.

Joli néni meglóbálta a kiskanalat.
– Ahogy kinéztem, olyan jó benyomást keltett bennem. És az, hogy megvédett téged, úriemberre vall.

Kingának eszébe sem volt erről vitát nyitni, a néni javíthatatlanul romantikus természetű, ő pedig egy hosszabb kapcsolat után még semmiképp nem áll készen egy új kezdetre. Mikor hazaért, kedvtelve nézegette a medált a tükörben. Tényleg nagyon jól mutatott a nyakában. Figyelemre méltó ékszer, de hétköznap is simán viselhető, mert egyúttal szolid, elegáns megjelenést kölcsönzött. Előtúrt a szekrényéből egy kék nyári ruhát, s elindult a közeli boltba, hogy beszerezzen néhány dolgot. A hőség szinte fejbe kólintotta, alig várta, hogy a klimatizált üzlethelyiségbe érjen. Gyorsan bedobálta a kosarába, amit a listájára felírt, egy kicsit elidőzött a hűtőbopxok mellett, hogy valamennyire lehűljön, aztán elindult a pénztárak felé.
– Hűsölünk, hűsölünk? – hangzott fel a háta mögött. Nem ismerte fel a hangot, mikor megfordult, meglepődve látta, hogy Viktor áll a háta mögött térdnadrágban és laza pólóban. Sokkal fiatalosabbnak nézett ki, mint este, kevésbé tűnt nyúzottnak is. Hát persze, itt lakik két sarokkal odébb, nincs mit csodálkoznia, hogy a boltban összefutnak!
– Most lebuktam! Strand helyett ide járok!
– Nem biztos, hogy olcsóbb megoldás – hunyorított a férfi, aztán a lány nyakában lógó medálra esett a tekintete – Milyen szép medál. Családi darab?

Kinga megrázta a fejét.
– Sajnos nem. Most kaptam a szomszédasszonyomtól. Nem akartam elfogadni, mert értékesnek tűnik, de ragaszkodott hozzá.
– Nyilván nagyon kedves vagy vele. Csak úgy nem ajádnékoznak ékszert a szomszéd lánynak. 
– Jól van, na! Magamat nem illik dicsérni. És te? Jól haladsz a kipakolással?
– Mondjuk rá. Tulajdonképpen az se zavarna, ha a cuccaim dobozokban lennének, de tudom, civilizált emberek szekrényben és polcokon tartják a dolgaikat. Jut eszembe, nincs kedved felugrani megnézni az oroszlánbarlangomat? Ígérem, nem kell segítened ingeket hajtogatni.
– Miért is ne – vonta meg a lány vállát. Igaz, alig ismeri a férfit, de a tegnapi viselkedésével a bizalmát elnyerte. Rendetlenséget pedig már eleget látott. 

Címkék: Bolgár Katalin, Catalina Bianchi, regény, Zafírkönny