Király József – a zselízi születésű pap, akit országgyűlési képviselőként apácák szöktettek meg a Gestapótól

Fischer-Colbrie Ágoston, Santhó Károly, Niszler Teodóz, Maár Károly: kassai megyéspüspök, pozsonyi kanonok, pannonhalmi perjel és pápai kamarás. Közös bennük, hogy mindannyian jeles egyházi tisztséget töltöttek be, s valamennyien Zselízen látták meg a napvilágot. Van ugyanakkor egy ötödik egyházi személy is, aki nem az egyházi, de a világi pályán jutott magasra. Bár Fischer-Colbrie is volt a Magyar Királyság országgyűlési képviselője, de a püspökségből fakadó főrendi házi (Felső Kamara) tisztség esetében inkább szimbolikus, mint politikai volt. Annak ellenére is, hogy később, Csehszlovákia megalakulásával kimondottan aktívvá vált politikailag és egyik alapítója lett a később Esterházy János által is fémjelzett Országos Keresztényszocialista Pártnak.

Ez az ötödik személy Király József, aki csicsói esperesplébánosként Komárom vármegye törvényhatóságának és kisgyűlésének tagja, illetve Felvidék visszacsatolása után 1939-től Budapesten az Egyesült Felvidéki Magyar Párt meghívott országgyűlési képviselője, valamint kormányfőtanácsos lett.

Király József 1897. november 30-án született Zselízen kisiparos családban. Szülei nagy gondok között taníttatták. Gimnáziumi tanulmányait az esztergomi bencés gimnáziumban végezte 1912-1917 között. Az egyetemet pedig a bécsi Pazmaneumban folytatta, aminek elvégzése után pappá szentelték 1921. július 17-én. Ezt követően előbb Tallóson, majd (Magyar)Diószegen lett káplán; 1923-ban Komáromba került, ahol a kisszeminárium prefektusa (felügyelője), lelki igazgatója és a legényegylet ügyvezető elnöke, több iskola hitoktatója volt. 1927-ben Dunahidason és Csicsón adminisztrátor; 1928-ban Csicsón plébános, 1936-ban pedig espereshelyettes és tanfelügyelő, 1937-ben kerületi esperessé nevezték ki. A Marianum Internátus Egyesület jegyzője, illetve tagja a Szent Ágoston Társulat végrehajtó bizottságának, a Szent István Társulatnak és a Missziós Egyesületnek is (számos missziót tartott, például Nagyszombatban a magyar hívők részére). Csicsón a nővérekkel együtt irányította a Mária-leányokat, rózsafüzéres asszonyokat.

A komáromi Szűz Mária Új Virágos Kertje c. kongregációs-egyesületi lapnak 1929 és 1944 között felelős szerkesztője, 1938-tól kiadója is volt, de például a csicsói Hanza/Hangya Fogyasztási Szövetkezet elnöki tisztségét is betöltötte, ahogy tagja volt a Hanza Szövetkezeti Központ felügyelőbizottságának és választmányának is.

A hitéletben és a kisebbségi magyar politikai életben fáradhatatlan és tevékeny munkásságot fejtett ki. Számos felszólalásban és újságcikkében szállt síkra a magyar nép nyelvi, kulturális, gazdasági és politikai jogaiért. Már káplánként bekapcsolódott a politikai mozgalmakba és részt vett a választási küzdelmekben. 1928-tól az Országos Keresztényszocialista Párt (OKP) komáromi járási választmánya megyei listavezetője. Politikai magatartásáért viszont detektívekkel figyeltették és beszédei miatt többször törvényszék elé állították.

A máriazelli zarándoklatot – amit másfél évtizeden át vezetett – az utolsó négy évben betiltották, mert szerintük a csehszlovák állam ellen irányult.

Többször meg is büntették, 12 évig sem államsegélyt, sem kongruát nem folyósítottak számára.

Komárom vármegye törvényhatóságának és kisgyűlésének tagja, az Országos Központi Hitelszövetkezet komáromi járási részlegének alelnöke és az OKP járási pártszervezet elnöke. A kisebbségi életben kifejtett eredményes működéséért 1939 áprilisában Signum Laudis kitüntetésben részesült. 1939-44/45 között az Egyesült Felvidéki Magyar Párt (Egyesült Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt) meghívott országgyűlési képviselője, kormányfőtanácsos Budapesten. A könyvtári és múzeumi, a közoktatásügyi és a társadalompolitikai parlamenti bizottságoknak volt a tagja – olvasható tevékenységéről az Országgyűlési Almanach (1884-1944) szócikkében.

1944. október 17-én a nyilasok letartóztatták kommunista tevékenység vádjával.

A valós ok az lehetett, hogy prédikációiban, beszédeiben többször is rámutatott a nyilas és a náci veszélyre: „jön a fekete sereg és mindent elönt.”

Nem ő volt ugyanakkor az egyetlen, akivel szemben így jártak el. Több felvidéki közéleti személyiség is hasonló sorsra jutott, többek között a nagyidai Schell Péter báró, a Lakatos-kormány belügyminisztere, Kassa és Abaúj-Torna vármegye főispánja; Alapy Gáspár, Komárom nyugalmazott polgármestere; az érsekújvári Berecz Kálmán, a Sarló mozgalom egyik alapítója, Nyitra és Pozsony vármegye főjegyzője is. Királyt 10 napig tartották fogva Komáromban, ez idő alatt húga megkísérelt közbenjárni kiszabadításáért. Nagyné Bödők Terézia és Nemes Józsefné visszaemlékezései alapján Nagy Amália írja, hogy Király József testvére, Nemes Jenőné Király Mária Wojtowitz Richárd komáromi fényképészhez, helyi nyilas vezetőhöz folyamodott könyörületért, ám az ridegen elutasította őt, mondván, hogy bárkit kienged, de bátyját semmi esetre sem. Ezután pedig átadta őt a Gestapónak, mely a dachaui koncentrációs táborba irányította őt. A politikai foglyokat tömörítő német táborig viszont szerencséjére nem jutott el, a menet alatt ugyanis megszöktették. Nagy Amália édesanyja visszaemlékezéseiből írja, hogy Tanynál a menet mellett megállt egy autó, egy apáca berántotta őt az autóba, majd továbbhajtott. Valószínűleg az őrök ismerősök lehettek, vagy lefizették őket, mással nehezen lehetne magyarázni, hogy miként sikerült így kivitelezni az akciót. Ezt követően Győrben Apor Vilmos püspök rejtegette, egy ideig pedig Rábaszentmihályon ideiglenes lelkészként működött. 1945 tavaszán megpróbált visszatérni Csicsóra, de az üldözések miatt a pozsonyi ferenceseknél húzódott meg.

A kolostor elhagyásakor le is tartóztatták, és a pozsonyszentgyörgyi internálótáborba hurcolták, ahol másfél hónapot raboskodott. Végül kitoloncolták Magyarországra.

A kommunista hatalomátvétel után az anyaországban is nélkülözés várt rá. Korábbi tisztségeitől szokatlanul a Ferencvárosban, a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban lett kisegítő lelkész haláláig. Nagy szegénységben hunyt el 1960. szeptember 5-én. Húga, Nemes Mária családját 1948-ban Zselízről Pomázra telepítették ki (férjével, Nemes Jenővel együtt ikonikus közösségszervező tanárok voltak, Nemes Jenő a zselízi katolikus népiskola igazgatója, kántortanítója volt). E kényszeredett családi kötelék miatt Király Józsefet és édesapját is itt temették el (varrónő édesanyja pedig még korábban Csicsón halt meg, de valószínűleg Zselízen helyezték örök nyugalomra).

Király József munkássága során egyházi íróként is tevékenykedett. A tanulóifjúság számára több kis könyvecskét írt.

Művei:
– Gyermekőrség 1-2. füzet – Komárom, 1932
– Vezérkvóta az első szentgyónáshoz és szentáldozáshoz készülő gyermekek részére – Komárom, 1935
– Jézus az én vezérem – Imádságok és énekek a tanuló ifjúság számára – Galánta, 1935

E gazdag, megpróbáltatásokkal teli életpálya szülővárosa előtt viszonylag ismeretlen. Igaz, fiatalon elkerült a Garam mentéről, és a csallóközi település, Csicsó vált az otthonává. A csicsóiak máig hálás szívvel és nagy tisztelettel őrzik emlékét. Mindazonáltal Zselíz dolgait is szívén viselte, 1939. május 14-én részt vett és ünnepi beszédet mondott a zselízi országzászló-avató ünnepségen is, így a képzeletbeli „zselízi Panteonban” mindenképp ott a helye és épp itt az ideje, hogy szülővárosa is méltán büszke legyen rá és megőrizze emlékezetében.

(Csonka Ákos/Felvidék.ma)

Címkék: Gestapo, katolikus pap, Király József, kommunizmus, Zselíz