Koronaháromszög: pedagógus – gyermek – szülő

Vannak országok, ahol már nem újdonság az online oktatás, mi azonban most találkoztunk vele először. A koronavírus-járvány mindenkit kihívás elé állít, ez alól nincs is kivétel. Így kihívás elé állítja pedagógusainkat, a szülőket és a gyermekeket egyaránt. Mindegyiküknek nehéz időszak ez.

A lurkók az elején még örültek a szünidőnek, azt hitték ez azt jelenti, nem kell tanulniuk, azt csinálhatnak, amit csak akarnak. Hamar rájöttek azonban, hogy ez korántsem igaz.

Mostanra a legtöbben talán vissza is vágynak az iskolapadba, hiszen ott legalább együtt lehetnek a barátaikkal. Az emberi kapcsolatokra ugyanis nemcsak nekünk, felnőtteknek van szükségünk, a gyermekek ugyanúgy vágynak rá. 

Az online oktatás kemény dió. Hirtelen jött hatalmas váltás, amire egy egyetem sem készítette fel a pedagógusokat. Egyetlen tankönyvben sem írtak róla, így most teljesen ismeretlen vizeken eveznek. A fiatal tanárok egy kicsikét előnyben vannak, mivel ők többnyire ismerik az internet csínját-bínját. Az idősebb szakmabeliek közül azonban sokan nincsenek jó barátságban a virtuális világgal, így nekik még nehezebb dolguk van. 

Sokan azt gondolják, a tanítók most lazsálnak, s a láblógatásért zsebelik be a fizetésüket. Akik ezt hiszik, azok még egészen biztosan nem gondoltak bele a helyzetükbe. Ha megtették volna, tudnák, milyen nehéz feladatuk is van.

Az oktatás alapvetően nem egy egyszerű dolog, az online távoktatás pedig még nehezebb. Személyes találkozás és kommunikáció nélkül kell átadni a tudást. Anélkül kell tanítani, hogy a pedagógus láthatná diákja reakcióit, arckifejezését, amiből alap esetben már tudja, jó úton haladnak, avagy sem. Nincs lehetőségük arra, hogy háromféleképpen magyarázzanak el valamit, nincs mód a közvetlen szemléltetésre, a közös gyakorlásra. 

A gyermekeknek most aztán igazán nagy önuralomra van szükségük. Nincs csengetés, ami figyelmezteti őket a tanóra kezdetére. Nincs tanterem, ami rendszerbe szedi őket. Maguknak kell tudatosítaniuk, hogy ha tartani akarják a lépést, akkor muszáj napirendet kialakítaniuk. Egy gyermek számára ez még igen nehéz feladat. Valljuk be, sokszor még nekünk sem megy könnyen. Otthon nagy a csábítás, egy karnyújtásnyira vannak a játékaik, az Xbox, a telefon, a táblagép, a laptop, amit persze cseppet sem tanulásra szeretnének használni. Nincsenek azonban tanárok, akik bizony nagyon csúnyán néznek rájuk, ha nem érkeznek meg időben a tanórára. Csak a szülő intő szavait hallják, akik türelmüket vesztve, s az új helyzettől félve hamar felemelik hangjukat, s kiabálásba megy át a kommunikáció. Ezért ők sem hibáztathatók, hiszen még maguk sem tudják, hogyan kezeljék ezt a helyzetet, mégis ők felelnek azért, hogy csemetéik megfelelően teljesítsenek. 

A szülők egyszeriben tanárok lettek. Kénytelenek belebújni a pedagógus bőrébe, hiszen a kisebb gyermekek még segítségre szorulnak az online oktatásban. A tanító nénik/bácsik hiába teszik ki szívüket-lelküket, a kicsiknek még akkor is kell plusz támogatás.

Na, de ez sem olyan egyszerű! Nem véletlenül külön szakma a tanítás. Az, hogy egy szülő nem tudja kellőképp elmagyarázni gyermekének az egyes tananyagokat, nem azt jelenti, hogy ő maga tudatlan, vagy műveletlen. Ez csupán annak a jele, hogy ő nem tanár, s már nagyon rég volt, hogy ugyanazokat a dolgokat tanulta, mint amit most gyermekének kell átadnia. 

Mindenki egy kicsit feszült és türelmetlen ebben a helyzetben. Nem szabad ezért hibáztatni senkit. Kölcsönösen türelmesnek kell lennünk egymással. Idő kell, hogy mindannyian beleszokjunk ebbe az új állapotba. Ami nagyon fontos, hogy ne a gyerekeken verjük le ezt az egészet! Értsük meg, nekik is ugyanazzal kell most megküzdeniük, mint nekünk, pedig ők még csak gyerekek…

Szlávik Cyntia

Címkék: gyerek, koronavirus, oktatás, pedagógus, szülő