Karanténban a család

Múlt heti írásomból már kiderült, hogy az egész családunk karanténba került. Mostanra viszont már csak két nap van hátra és szabadulunk a korona fogságából. Hogy hogyan jutottunk el idáig? Nos, azt hiszem, bátran mondhatom, hogy egy hullámvasút repített minket a célig.

Nagyon sok vidám pillanatunk volt, de akadtak szomorúbbak is. Kijutott némi elkeseredettség, bosszankodás, a meccset viszont szinte minden nap a jókedv és a bizakodás nyerte meg.

Annak, aki alapvetően menő-manó típus (ez lennék én), nem is olyan egyszerű elfogadnia a tényt, hogy bizony hetekig nem mehet sehova. És a sehova tényleg azt jelenti, hogy egyáltalán nem tehetem a kapun kívülre lábamat. Ez igazi kegyetlenség! Igazából, azt hiszem, még ha nem is terveztem volna menni sehova, akkor is zavarna a dolog. Már csak amiatt is, mert egy kívülálló tiltja meg, hogy váltogassam a tartózkodásom helyszínét.

Frusztrál maga a tudat, hogy nem szabad sehova mennem.

Ebben bizonyára van egy csipetnyi hiúság a részemről, de ez van, nem tagadom, kifejezetten rosszul viselem, ha valaki meg akarja mondani nekem, hogy mit csináljak… Hát még azt, ha megtiltanak valamit! Ezt ráfoghatnám a csillagjegyemre, hiszen nyilas vagyok, akinek köztudottan hatalmas a szabadságvágya. De igazából úgy hiszem, ez sem javítaná fel lényegesen a dolgot. 😀

Viccet félretéve, valóban eléggé lélekfacsaró tud lenni a bezártság. Most aztán igazán előtérbe kerültek az okoseszközeink! Hiszen csak azok segítségével tarthatjuk a kapcsolatot a külvilággal. Persze, ez nem ugyanolyan, mintha élőszóban beszélgetnénk valakivel, de hát, ha nincs jobb megoldás…

Ami a léleknek szintén fárasztó (legalábbis az enyémnek biztosan), az az, hogy mindenhonnan a koronavírus, a karantén és a tesztelés szavak zengnek. Már tiszta zizi vagyok ettől! Mintha ezen kívül minden más megszűnt volna létezni. Mindenki zsörtölődik az új rendelkezések miatt, az emberek egytől egyig elégedetlenkednek, mindenki az egészségügy szakértője lett, na és persze még a gyerekek is nagyon tudják, mit kellene tennie Matovičnak. (Ugye értjük, mire célzok?)

Nem mondom, hogy ne foglalkozzunk ezzel, hiszen ebben élünk már egy ideje, és valószínűleg jó ideig még ebben is fogunk, de azért nem lehetne legalább csak néha mással foglalkozni?

Ezeken túl van még egy dolog, ami kiváltképp zavar: még mindig nem tért vissza a szaglásom! A tapasztalat azt mutatja, hogy az ízek és szagok érzékelése négy, maximum öt napon belül visszatér. Na, puff! Hát, az én orrom már két és fél hete csak díszként szolgál! Apróságnak tűnik ez, de igazából nagyon bosszantó tud lenni. Persze erre én is csak most jöttem rá. Eddig nem is gondoltam volna, hogy az illatok ilyen fontos szerepet töltenek be az életemben. Nélkülük minden olyan semleges és egyforma. Hiányoznak az illatok adta benyomások, érzések. Most eszméltem csak rá, hogy ezek mennyi színt csempésznek a mindennapokba.

Összességében viszont, mint mindig, a dolgok pozitív oldalára összpontosítok. Ez pedig nem más, mint hogy mindannyian épségben lábalunk ki ebből az egészből. Illatok, szagok, külső benyomások ide vagy oda, a lényeg mind megvan: egészség, család, barátok. Kell ennél több? 🙂

Címkék: Covid-19, egészség, járvány, karantén