Itt a karácsony!

Még ma is ugyanolyan lelkesen várom az ünnepet, mint gyermekkoromban. Szeretem a vele járó készülődést, az ajándékok csomagolását, a karácsonyfa díszítését, a várakozást. A karácsony maga a csoda! Megpihenünk, együtt vagyunk, beszélgetünk, jókat kacagunk.

Mindenkinél más-más hagyományok élnek. Jómagam a mai napig ragaszkodom ahhoz a „menetrendhez”, amit annak idején a szüleim bevezettek a családunkban.

December 23-án este feldíszítem a karácsonyfát, hogy 24-én reggel már ott pompázzon a nappaliban. 24-én a délelőttöt az ajándékok gondos becsomagolásával töltöm, majd én magam is ünnepi ruhába bújok. Délután négy óra környékén útnak indulok a szüleimhez.

Mondanom sem kell, hogy már az ajtóban érzem a finom illatokat! Anyukám sürög-forog a konyhában, hogy mire kell, minden a helyén legyen. Káprázatos ünnepi asztalt varázsol nekünk, ínycsiklandóan finom menüvel.

Mikor a bátyámék is megérkeznek, lassan helyet foglalunk az asztalnál. A húgom persze ilyenkor izgatottságában már azt sem tudja, mihez kezdjen. De azért türelmesen – na, jó, viszonylag türelmesen – kivárja, míg mindenki elfogyasztja a vacsoráját. Ezt megelőzően viszont még van egy nagyon fontos lépés, ami elmaradhatatlan. Miután már mindannyian kimentünk a konyhába, anyukám szól, hogy egyesével mindenki menjen ki a mosdóba, mert aztán, ha becsuktuk a nappali ajtaját, akkor már nem szabad bemenni oda. A végén még elriasztjuk az angyalkákat és nem kapunk ajándékot! Persze, ilyenkor senki sem pisilni megy, hanem elhelyezni a fa alatt az ajándékait. Régen azonban vakon elhittük a kis sztorit, még bosszankodtunk is a bátyámmal, hogy anyuéknak mi tart olyan sokáig… 🙂 Mostanra már a kishúgom is tudja, az ajándékokat nem az angyalkák, hanem mi csempésszük a fa alá. Ennek ellenére még mindig él e szokásunk. Csak, mert szép emlékeket idéz fel bennünk.

Szóval, miután mindenki meglátogatta az illemhelyiséget ;), elkezdhetünk falatozni. Mikor jól megtömtük a bendőnket, felsorakozunk a csukott nappali ajtó előtt. Itt még közösen elmondunk egy imát, majd meghallgatjuk a Csendes éj című dalt.

Ezután nyitjuk csak ki az ajtót, ami mögött ott áll a fényfüzérektől ragyogó karácsonyfa, alatta a szépen becsomagolt ajándékokkal. Néhány pillanatig csak gyönyörködünk a fában, aztán a húgomat arra buzdítjuk, hogy keresgéljen a csomagok közt.

Mi, többiek leülünk a kanapéra és onnan figyeljük őt. Amikor olyan csomagot talál, amin nem az ő neve szerepel, azt szépen eljuttatja a címzettnek. Mikor aztán elfogy az összes ajándék a fa alól, nekilát a bontogatásnak. Mindig megvárjuk, míg ő kibontja a meglepetéseit, s csak azután kezdünk bele a sajátjaink kibontásába. Kár lenne lemaradni a pillanatról, amikor meglát egy-egy, szívének kedves ajándékot. Igazából, én magam szeretem megvárni, míg mindenki kibontja a saját csomagját, mert így mindenki arcát láthatom közben.

A széttépett csomagolópapírok eltakarítása után bekuckózunk a nappaliba, beszélgetünk, nevetgélünk, s még néhány falat süti is lecsúszik. 🙂 Persze az estéből a Reszkessetek betörők sem hiányozhat. Megszámolni sem tudom, hányszor láttuk már, de valahogy hozzátartozik az ünnephez. S hogy őszinte legyek, még most is ugyanolyan jót szórakozunk rajta, mint amikor először láttuk…

Címkék: karácsony, szokások