A valóság nem múlik el egy áramszünettel

Az internet világa egyébként is fénykorár éli, a járványhelyzet pedig csak még rátett erre egy (vagy inkább sok) lapáttal. Jó ideje már, hogy rá vagyunk kényszerítve, hogy szinte mindent az online térben oldjunk meg: ott tanulunk, dolgozunk, vásárolunk, beszélgetünk, olvasunk, szórakozunk… Nem vagyok ellene semmi jónak, azonban sajnos sokan nem, vagy nagyon nehezen találják meg a megfelelő egyensúlyt az online és az offline világ között. Úgy hiszem, a jelenlegi élethelyzetünkben még nehezebb dolgunk van, ezért Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta gondolataival szeretnék élni. Annamáriával még a járványhelyzet előtt nyílt alkalmam beszélgetni az említett témáról. Szavai akkor is és most is ugyanolyan igazak.

A kérdésre, hogy mégis hol és hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt az online és az offline világ között, a pszichológus a következőket válaszolta: „Azoknak, akik a baby boomer vagy az X generációba tartoznak, nem nehéz megtalálniuk az egyensúlyt, mivel olyan gyerekkoruk és szocializációs hátterük van, amiben még egyforma volt a nyomtatott sajtó, a televízió és a rádió is. Az infókommunikáció nem volt túl gyors, az érzelmek lassan fejlődhettek ki, s az élet minden szempontból nyugodtabb volt. Ezzel szemben az Y, Z és alfa generáció, vagyis a már digitális generáció tagjainak nagyon kell vigyázniuk arra, hogy a valódi (offline) életet ugyanolyan mértékben éljék, mint az online életet. Nem szabad engedni, hogy az online rész elnyomja, átvegye a hatalmat az offline életünk felett.

Hiába hisszük el, hogy ami igazán lényeges az mind az online térben történik, ez nem így van. A valóban fontos dolgok bizony offline történnek.

Mindenki látszani akar, ez azt mutatja, hogy az embereknek tényleg volt egy rejtett exhibiciója, amit most »fel lehetett robbantani«. Olyan, mintha azt látnánk, hogy nem elég a saját életkeretünk, nem elég néhány igazi barát. Úgy tűnik, hogy muszáj mutatni egy olyan csillámporozott ént, aki tehetséges, ügyes, különleges és még csinos is. Ez talán egy plusz nárcisztikus örömöt ad. Erre pedig akkor van szükség, amikor az embernek a sajátja nem ad elég örömöt.”

A fiatalok rendszerint mindent, a problémáikat is a világhálón mondják el. Sőt, igazából nem csupán a fiatalok teszik ezt, minden korosztály nagy számban képviseli magát e téren. Ha valami fáj, ha valami bánt, ha idegesek, mérgesek vagy épp boldogok vagyunk – közhírré tesszük a világhálón. „Egyfelől erre is azt mondhatjuk, hogy vak vezet világtalant. Más helyzetekben azt látjuk, hogy aki segítséget kér, az tulajdonképpen nem csinál mást, mint kiönti magából a feszültséget okozó tartalmat, s ezzel egy kicsit megkönnyebbül, de egyébként a dolog nem oldódik meg.

Ma a fiatalok között van egy trend, amit úgy hívunk, hogy bagatellizálás. Ez egy nagyon spontán, azonnal működésbe lépő érzelmi hárítás, amikor bármit is leírtam vagy kaptam, ami idegesítő, agresszív tartalom, vagy valami ijesztő, akkor továbbpöckölök két smiley között.

Ez a fajta súlytalanítás azonban valójában nem megoldás, úgyhogy ilyenkor minden felnőtt csak abban bízhat, hogy a megosztott tartalmaknál lesz valaki, aki azt mondja az illetőnek, hogy forduljon valakihez segítségért” – mondta Annamária. Bár ezen szavai nem hangzanak túlságosan biztatóan, azért némi reményt is adott számomra a beszélgetésünk során, mégpedig akkor, amikor arról kérdeztem, mit gondol, vajon hová vezethet ez a helyzet, miszerint minden az online világ körül forog?

„Szerintem oda, hogy ha egy idő után az online tér túl sok lesz, akkor biztos, hogy úgy, mint minden hullámmozgásnál jön egy visszacsapás, ami egyébként már most látszik néha egy-egy aprócska ellentrendben, a gyorsulás ellenében megjelenik a lassítás.

Fontos, hogy felismerjük – s most Sherry Turkle-t idézem –, hogy az életünk akkor is értelmes lehet, ha nincs eszköz a birtokunkban. Ő mondja azt, hogy csak oda ne jussunk el, hogy egy tinédzsernek azt kell mondani: »ugye tudod még mi a valóság? Ami nem múlik el egy áramszünettel«.

Címkék: online világ, pszichológus, Tari Annamária