Olykor muszáj befogadnunk otthonunkba a fájdalmat

Kati barátnőm a minap kétségbeesetten hívott fel telefonon. Hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben, éreztem, hogy valami nagyon bántja őt. Sajnos hamar kiderült, hogy jól sejtettem a dolgot…

Tanácsért fordult hozzám, csakhogy a problémájára nem tudtam megnyugtató választ adni. Kati szívét összetörték. Nemcsak megbántották, hanem szinte szó szerint összetörték őt. A szívét és a lelkét egyaránt.

Nem húztam sokáig az időt, siettem a barátnőmhöz, hogy mihamarabb kibeszélhesse magából, ami történt. Ahogy belenéztem a szemébe, láttam, mennyire mély sebet ejtettek rajta. Kati őszintén, minden odaadásával szeretett egy férfit. Ő jelentette számára a mindenséget. Elvárások nélkül szerette őt. Sosem követelőzött, sosem veszekedett. Minden helyzetben megértő és türelmes volt. Minden energiáját beletette a kapcsolatba, hogy a másik félnek a támasza, a megnyugvást jelentő biztos pontja legyen.

Bízott és hitt a férfiban: hitte, hogy a szavai igazak és bízott az ígéreteiben.

Látszólag minden rendben volt, már a közös jövőjüket is tervezgették. Majd egyik nap, mint derült égből a villámcsapás, jött a hír, ami mindent lerombolt. A férfi elhagyta Katit, aki emiatt teljesen összetört. Az ígéretek nem éppen erről szóltak, ahogyan a közös terveik sem erre engedtek következtetni. Nem csoda, hogy Katit teljesen lesújtotta a hír.

Kati barátnőm több szakításon túl van már, de láttam, hogy ez most más. Ez most valami olyan, ami minden porcikájára, minden sejtjére hatással van.

Ilyen fájdalmat még sosem láttam a szemében, ahogyan az arcát sem láttam még ennyire meggyötörtnek. Mintha Kati teljes lénye apró darabokra hullott volna.

A barátnőm vigaszért fordult hozzám, azt várta tőlem, hogy mondok neki valamit, amitől majd jobban érzi magát, hogy elárulom a titkot, aminek segítségével megszabadulhat a benne tomboló fájdalomtól. Ilyen gyógyírt viszont nem ismerek. Nem tudom, hogyan lehet elkerülni ezt a fájdalmat. Igazából úgy hiszem, nem is igazán lehet ezt elkerülni.

Katinak most meg kell járnia a poklot, ezt sajnos nem úszhatja meg. Nincs olyan út, amire, ha rálép, fájdalommentesen eléri a célt.

Megpróbálhatja gyűlölni a férfit, aki ezt tette vele, azonban a harag és a gyűlölet nem megoldás semmire. Ahhoz, hogy túlléphessen a történteken, el kell engednie a férfit, a közös múltjukat, a közös terveiket.

Csak akkor lesz képes újra szeretni, ha sikerül elengednie. Ez persze nem egyszerű feladat, sőt, ebben a helyzetben kifejezetten nehéz.

Éppen emiatt, nem pont ezt akarja hallani az ember, amikor vigasztalást keres. Ennek ellenére nem hazudhattam a barátnőmnek, nem kecsegtethettem őt szép szavakkal, hiszen annak nem lett volna semmi értelme. Ha így teszek, akkor én is csak becsaptam volna, erre pedig biztosan nincs szüksége. Bár nem tetszett neki a válaszom, megértette és elfogadta, hogy nem tud kibújni a fájdalom alól. Azt hiszem, a legtöbb, amit tehetek, hogy végig mellette leszek. Ha sírnia kell, hagyom, hogy sírjon, ha beszélne róla, minden ítélkezés nélkül meghallgatom, de ha épp hallani sem akar a témáról, még véletlenül sem említem meg.

A fájdalom senkinek sem a barátja, olykor mégis muszáj megbarátkoznunk vele.

Néha kénytelenek vagyunk befogadni az otthonunkba, némi vendégeskedés után viszont tegyünk félre minden jómodort és illemet! Magabiztosan tessékeljük ki az életünkből, s a helyére várjuk a szeretetet és a boldogságot!

Címkék: elengedés, fájdalom, szerelem