Mokos Ernő: “Fő erényem a gyorsaság volt”

Minden idők egyik legjobb labdarúgójának tartják a zselíziek Mokos Ernőt, aki immár szurkolóként nem hagy ki egy hazai meccset sem, sőt kedvencei idegenbeli összecsapásaira is elkíséri a csapatot.

Rongylabdás évek után valódi cucc

Hatéves korában csábította el a foci, amely időtöltésül, szórakozásképp végzett szabad tevékenységnek bizonyult számára. Ő is rongyból összevarrt, összekötözött labdával kezdte. Nem volt még tíz éves, amikor Czirok László, a Zselízen tevékenykedő orvos megalakította a VIRTUS focicsapatot, s akkor Ernő Sál Dezsivel és Tibivel, Szalai Sanyival, Barkóczi Gyuszival, Molnár Ferivel és néhány további társával igazi sportfelszerelést kapott.

Elsősorban a környező iskolák válogatottjaival mérkőztek meg, mindenekelőtt a szódói, az oroszkai, a csatai, a garamvezekényi és a nagyölvedi viadalokat idézi fel magában.

Barangolás és csapatkeresgélés

Az ötvenes évek elején játékosdömping volt a Garam menti településen, ezáltal az ifjúsági alakulatba sem került be. Ezért Galántára igazolt, ahol kerületi bajnokságban képviselte a mátyusföldieket. Húszévesen jött haza Zselízre, de csak néhány évet focizhatott itt, ugyanis bevonult katonának. Még most is szívdobogva emlékezik a ČH Vysoké Mýtóban töltött két évre, ott a mai V. ligának megfelelő bajnokságban szerepelt.

Újabb hazatérését követően megint csaknem fért be anyaegyesületének  csapatába, így bajtársával, Garai Imrével Garamszentkeresztre vándorolt. Egy év ottani ténykedés után a csehországi Teplice következett, majd ezerkilencszáz ötvenkilencben végérvényesen Zselíz mellett döntött.

Mindörökké Zselíz

Harminchárom éves koráig az A csapatban rúgta a bőrt, majd öt éven keresztül a fakót erősítette játékosként és vezetőként. A versenyszerű foci befejezése után Virág Viktorral és Adamcsek Sanyival létrehozták az öregfiúk együttesét, ahol tizenöt éven át tevékenykedett.

“Fő erényem a gyorsaság volt, így elsősorban balszélsőként jutottam szerephez. Idényenként mintegy féltucat gólt szereztem, mivel megfelelő rúgótechnikával rendelkeztem. Még most is előttem lebeg a katonacsapatban lejátszott třebovái meccs. Kollektívánkban hat magyar nemzetiségű labdarúgó volt, így a pályán is anyanyelvünkön közöltük egymással mondanivalónkat. A csehek ezen nagyokat csodálkoztak. A mérkőzést megtekintették egy dunaszerdahelyi építkezési csoport tagjai is, akik a végén a Hajrá Fradi buzdítással köszönték meg kiváló teljesítményünket és győzelmünket. A találkozó után pedig az egyik előkelő étteremben pompás vacsorát is biztosítottak nekünk. Komoly érdeklődést keltő megmérettetéseknek bizonyultak a magyarországi öregfiúk válogatottja és a Vasas öregfiúk elleni meccsek, nehéz bajnoki találkozóknak számítottak a bánkeszi, a nagysurányi és a tótmegyeri erőpróbák”

– emlékezik vissza a múltra Ernő.

A jelenlegi foci is elbűvöli

“Egész életemben vízvezeték szerelőként dolgoztam és ötvenhét évesen vonultam nyugdíjba. Lányom a helyi alapiskola tanárnője, fiam pedig a Jókai Színház művésze. Márton Őrs unokám, bár játszótársaival itt ott focizott, de inkább zongorázott és nyelveket tanult, jelenleg egyetemista. A mai foci nagyban különbözik attól, amit mi játszottunk. Elenyésző a távoli lövések száma, a csatárok kevésbé veszélyeztetik az ellenfél kapuját. Ennek ellenére most is gyönyörködöm a pályán látottakon”

– egészítette ki gondolatait a hajdanán kiváló labdarúgó, akinek mindenkori zselízi álomcsapata az alábbi játékosokból tevődik össze: Milan Michlo -Nyírő Sándor, Simon Sándor, Szalai Béla – Oláh Károly, Mokos Ernő – Urbán Dezső, Virág Viktor, Dávid Gyula, Szabó István, Szalai Sándor.

Címkék: foci, Mokos Ernő, Zselíz