Ahogy Fischer-Colbrie Ágostont lehet Zselíz püspökének aposztrofálni, úgy Marcus Aureliust is tekinthetjük a Garam mente császárának. Bár természetesen Marcus Aurelius nem itt született, mindazonáltal nem sok ekkora világtörténelmi jelentőségű római uralkodó fordult meg az utóbbi pár ezer évben felénk, ráadásul a filozófus császár erről nyomot is hagyván Elmélkedések című tizenkét kötetes műve első könyvének a végén lejegyezte: „Írtam a kvádok földjén, a Garam mentén.”
De mit keresett itt a Római Birodalom uralkodója?
Róma Krisztus után a 1. században hódította meg Pannóniát (a mai magyarországi Dunántúlt), így a birodalom határa Kelet-Közép-Európában a Duna vonala lett. Ezen a részen pedig „limest”, azaz határvédelmi erődrendszert építettek ki katonai táborokkal, őrtornyokkal.
A mai Felvidék és Szlovákia tehát nem képezte részét a Római Birodalomnak. Akkoriban itt a kvádok, a markomannok és a cotinusok éltek, akik barbár, ógermán népek voltak és előszeretettel törtek be zsákmányolás céljából a birodalom területére.
Alkalomadtán egészen mélyre is hatoltak, amikor a határőrző légiókat átvezényelték más hadszínterekre. Ezek viszont nem maradhadtak válasz nélkül és rendre megtorló háborúk követték.
I. sz. 170-180 környékén is birodalmi légiók jöttek hadba, melyet egyenesen az uralkodó, Marcus Aurelius vezetett. A háborúzás közepette, vagy békésebb napokon pedig pennát ragadva jegyezte le gondolatait, melyek mára klasszikussá váltak. Tehát joggal állíthatjuk, hogy a világirodalom egyik legnagyobb hatású műve éppen a szülőföldön íródott (pl. Márai Sándor írásaira – saját bevallása szerint – nagy hatást gyakorolt). Marcus Aurelius ugyanis nem volt „klasszikus” császár, műveltségével és filozófiai munkásságával kiemelkedett a római uralkodók sorából.
Harc a Garam menén
Egyes források a csata pontos időpontját is pontosan tudni vélik, melyet Kr. u. 172. június 11-re, mások 174 augusztusára teszik.
A pontos helyszínt hasonlóképpen homály fedi, a császár Garam mentén megjelölése elég tág értelmezési tartományt enged meg Párkánytól egészen Garamszentbenedekig (a Garam itt lép ki a domborzat öleléséből), de a régészek valószínűsítése szerint valahova az Alsó-Garam mentére lokalizálják (Bény és Muzsla között példáult bukkantak római tábor nyomainak leleteire).
Ehhez kötődik a filozófus császár csodálatos esőről szóló legendája
A kvádok megpróbálták itt körbekerítve csapdába csalni a rómaikat, akiknek nem volt elegendő vizük, ráadásul tikkasztó, aszályos nyári idő volt. Az ütközet közben viszont hirtelen vihar támadt, jégeső hullott, villám csapott a kvád seregbe és tűz keletkezett. A rómaiak viszont ezzel vízhez jutottak, így az „isteni segítségnek” köszönhetően győzték le a létszámfölényben lévő ellenségüket.
Az esőcsoda történetére mind a római mitológia, mind az utókor keresztény mítosza igényt tartott. Ebből kifolyólag kétféle magyarázata maradt fenn. Az egyik magyarázat szerint az eső a légió keresztény katonáinak imájának hatására érkezett, Cassius Dio (római történetíró, 150-229) szerint viszont Harnuphis egyiptomi varázsló mágus – aki Marcus Aurelius egyik kísérője volt – idézte meg a levegő istenét, Hermész Aerioszt. A győzelmet maga a császár is az égiek segítségének tulajdonította, rendkívüli eseményt, csodát látott az égi beavatkozásban.
Marcus Aurelius hálából a keresztényeknek kedvező rendeleteket bocsátott ki. Hermész Aeriosz római megfelelőjének, Mercuriusnak tiszteletére pénzeket veretett, a győzelemben oroszlánszerepet játszó légiót pedig Legio Fulminatrixnak, azaz Mennydörgős Légiónak keresztelte el.
A „csodát” és a dicsőséges győzelmet régi római szokás szerint diadaloszlopon is megörökítették Marcus Aureliusnak, mely mindmáig Rómában a Piazza Colonnán megtalálható. Ennek domborművei filmszerű sorozatban mondják el a Garam vidéki csata esőcsodájának históriáját. A domborművön Juppiter Pluvius széttárt karokkal áll. Jobb karjánál vannak az esőtől erősödő rómaiak, baljánál a villámverte kvádok.
Erre utalhat a zselízi Dónátka szobor?
A seregnek egyik katonája volt a latin Donatus is, aki kiszolgált veteránként visszatért Rómába, keresztény hitre tért, majd a vallásüldözés idején vértanú halált halt, amiért az egyház szentté avatta. Tetemét 1522-ben a római Szent Agnes katakombából a Rajna menti Münsterfeld városába vitték. Itt aztán Szent Donátnak, mint az időjárás urának, a jégverés elhárítójának nagy tisztelete támadt.
Nem tudni, hogy a véletlen műve-e (az Esterházyk kulturáltságából és műkedveléséből kiindulva aligha), de Zselízen a grófi uradalom kertjében, a város határában évszázodokon keresztül állt egy Szent Dónát szobor, melyet a helyiek becézve Dónátkának hívtak. Az idők során eltorzult szobor jelenleg a helyi múzeumban található.
Római szarkofág a zselízi templomban
Mindazonáltal nem ez az egyetlen kötődése Zselíznek (illetve a Garam mentének) a Római Birodalomhoz. Meglehetősen ritkaságszámba menően a Szent Jakab templom oltárát egy római szarkofág alkotja, melyet vélhetően Becsei Vesszős György (Anjou) Nagy Lajos magyar király zselízi lovagja hozott ide Aquincumból (Óbuda), miután a Nápolyi Hadjáratból hazatérve a rabolt kincseket ebben szállította.
Becsei később templomot építtetett a „szarkofág fölé”, mely a máig jól olvasható felirat szerint eredetileg Aelius Domitius szír katona nyughelye volt, aki Hieropolisból származva (mai nevén Manbij) a II Adiutrix legióban szolgált és Aquincum helyőrségét látta el a 2. század végén vagy a 3. század elején. Az Epigraphische Datenbank Heidelberg Kr. u. 171-250 közé datálja, tehát könnyen elképzelhető, hogy éppen Marcus Aurelius szolgálatában (is) állhatott, de talán még az sem zárható ki, hogy akár tagja volt a Legio Fulminatrixnak is.
fotók: Csonka Ákos
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok