Megmenekülnek-e a hajdani Zselízi Uradalom legszebb épületei: a Lovarda és a „Svajceráj”?

6 év után újra tető fedi Zselíz egyik legpatinásabb épületét, az egykori grófi uradalomhoz tartozó központi lovardát, pontosabban lóistállót. Az épület tetőszerkezete 2015-ben égett le, azóta csak a csillagos égbolt borította. Igaz, tetőt most is csak az épületegyüttes első taktusa kapott, ráadásul pléhből, de sokkal jobb, mint az elszenesedett gerendák látványa. A tűzeset óta ebből kifolyólag üresen is áll a komplexum, tulajdonosai korábban apróhirdetésben is kínálták eladásra, hasonlóan, mint Ipolyságon a premontrei kolostort. A grófi lovarda épülete, bár koránt sem ilyen korú, kultúr- és helytörténeti szempontból mégis értéket képvisel. Igazán fontos szerep viszont gazdaságtörténeti szempontból társult hozzá, hisz a hajdani Bars vármegye egyik legjelentősebb gazdasági uradalmának központi épületeként funkcionált. Helytörténeti jelentősége pedig főképp annak tekintetében tulajdonítható, mivel a 20. század alaposan elbánt Zselízen a történelmi épületekkel, s már csak kevés olyan van, ami hajdani dicsőbb korokat képes megidézni.  

A történelmi objektum egyébként legutoljára raktárként funkcionált, előtte asztalosműhely működött benne, azelőtt pedig a grófi uradalmat 1945 után adaptáló Állami Birtokrendszer (Štátne Majetky) istállójaként funkcionált. Eredeti funkcióját tekintve viszont a Breuner féle grófi uradalom lovardája, istállója volt, mely Bars vármegyében és országos viszonylatban is igencsak magasan jegyzett volt. Erről a Magyar Királyság és a Monarchia korának egyik alapművében olvashatunk részletesen, a Borovszky Samu féle Magyarország vármegyéi és városai című monográfiában. Azon belül is a málasi Ordódy Lajos fejezetében, ami Bars vármegye mező- és erdőgazdaságát taglalja. De figyelemre méltó szaktanulmányt készített két évvel korábban Ruffy Pál, Bars vármegye alispánja, országgyűlési képviselője is Bars vármegye Gazdasági Leírása címmel (1901).

A szakművekből részletesen megismerhetjük a századfordulós uradalom viszonyait:

„Gróf Breunner Ágoston örökösei zselízi uradalmához tartozik Garamvezekény, Kerekudvardi puszta, Kis- és Nagy-Mindszenti puszta, Ágó és Nyír is. Összterülete 8.217 magyar hold (Hontban külön 7.800 m.hold). Ez azt jelenti, hogy az uradalom közel 7.000 hektáron gazdálkodott. A barsi birtokból 36 hold ajándékban a református egyházaknál, 150 hold kert és beltelek, 6.806 h. szántóföld, 126 h. kaszáló, 137 h. legelő, 630 h. erdő, 46 h. gyümölcsös, 15 h. nádas 256 h. pedig vegyes terület.  Lóhajtású iparvasút 12 holdon húzódik, melyhez 10 km hosszúságú állandó és 6 km hordozható mezei vasúthálózat tartozik. A gazdasági üzem a váltógazdaság elvei szerint van berendezve. Magot csak saját szükségletére termel, fő termelési tárgya a cukorrépa (1500 magyar holdon) az Oroszkán található Garamvölgyi Cukorgyár részére. Búzáját budapesti és német malmok, árpáját bajor sörgyárak veszik meg.”

Az uradalmat kiváló lótenyésztés jellemezte, amit jelez, hogy egész Bars vármegyében csak két magánménes volt található, az egyik történetesen a zselízi uradalomé. Ebben a muraközi igás kancákat, pinzgaui ménnel, belga csődörrel fedezték és keresztezték. Rendelkeztek ugyanakkor Norfolki telivérekkel is. Ezzel kapcsolatban az Esztergom és Vidéke 1886. október 7-i száma arról számol be, hogy a zselízi lótenyészet sikerei egy bizonyos Kainerstorfer nevezetű szakembernek voltak köszönhetőek, aki országos kiállításon szerzett kitüntetéseket az uradalomnak, nagy érdemeket szerezve egyben Bars-megye állattenyésztése számára is. A lap örömmel számol be, hogy „gróf Breuner-féle uradalom zselízi ménese Kainerstorfer kitűnő vezetése mellett október közepén Pilis-Marótra telepedik át.”

Ruffy Pál a nevezett szakgazdasági művében pontos képet vázol a lótenyésztés helyzetéről:

„A lótenyésztés fejlesztése érdekében a földművelésügyi miniszter a vármegyében 13 fedeztetési állomást tart fenn, úgymint AranyosMaróthon, Baracskán, Bessenyőn, Garam-Damásdon, Garam-Kelecsényen, Garam-Mikolán, Garam-Szent-Györgyön, Geletneken, Nagy-Kálnán, Nagy-Sallón, Nagy-Szecsén, Vámos-Ladányon és Zselizen. Ezen a 13 fedeztetési állomáson állítottak 3 angol telivér, 20 angol fajta, 3 arab fajta, 5 Nonius, 2 Gidrán ós 3 Norfolki mént. Már ebből a fajta megválasztásból is látni, hogy a földművelésügyi kormányzatnak lótenyésztési irányzata konszolidálódik és már is közel állunk egy céltudatos tenyészirány kidolgozásához. Normanni ménnel immár nem találkozunk s a nehezebb fajta lovat teljesen a Nonius pótolja. Tudjuk, hogy Magyarország lóállománya a régibb időkből, különösen az erdélyi részekben, sok spanyol vért tartalmaz; a törökkel folytatott és több századra terjedő fájdalmas emlékű érintkezés hazai lótenyészetünkbe sok arabs vért hozott; és ma tényleg az arabs faj jellemzi a tulajdonképpeni magyar fajta lovat. (…) Míg tehát a róna vidéken az arab és angol fajta lovak tenyészetére lenne a fősúly fordítandó, a hegyesebb vidékek számára a lipicai lónak tenyésztése a célnak teljesen megfelelő lenne. Elsősorban mégis oda kell törekednünk, hogy hadászati szükségletünk fedezésére alkalmas remoncla lovakat tenyésszünk.”

Mint láthatjuk nagy hangsúly helyeződött a lovászatra a zselízi uradalomban, a tehenészet viszont ennél is nagyobb métékeket öltött. A zselízi tejgazdaságnál nem volt nagyobb méretű az egész vármegyében.  260 innthali és algaui keresztezésű, illetve 145 siemmenthali jószágot számlált az úgynevezett „Svajceráj”, ami német jövevényszóként tejgazdaságot jelent. E megnevezéssel illették például azt az istállót, mely a lovardától nem messzire, hátrébb volt található. Pontosabban található a mai napig, hiszen viszonylag eredeti állapotában hála a gondviselésnek megmaradt, s megtalálható az egykori Amfiteátrum mellett. Viszont ennyi jószág minden bizonnyal ott sem fért el, ezért valószínűleg több telephely adott otthon ennek a közel félezer tehénnek és lónak. Ilyen gazdasági épületek voltak a majorokon: Árok-, Karolina-, Nagypuszta-, Vadalmás-, Dombi-, Rozina-, stb. amiknek bizonyos részei, elemei mindmáig tanúskodnak e dicső korszakról. Mondhatni eredeti, ám módfelett lesújtó képet mutatva a teljes pusztulás szélére sodródva.

Ordódy írja, hogy „csak a nagyobb birtokosok, akik tenyésztéssel foglalkoznak, használják a siemmenthali és berni tenyészanyagot. A berni vörös-marha általában kedveltebb, mint a siemmenthali. Egészen tiszta vérben azonban sem az egyiket, sem a másikat számottevő arányban nem tenyésztik.” Tejgazdaság fejési átlaga elérte a napi 3.200 litert, aminek döntő részét Budapestre értékesítették.

Az uradalom emellett rendelkezett juhtenyészettel is. 10.000 merinó juh évi 300.000 hektoliter átlagtejet adott. A juhaklok a Garamon túli hátság dimbes-dombos vidékén található majorok (Sándor- és Mária major) területén voltak, ahol értelemszerűen a legelők is húzódtak.  Ordódy a témáról ezt írja:

„A juhtenyésztés, úgy mint az ország egyéb részeiben, Bars megyében is állandó és folytonos hanyatlásnak indult. A répatermelő síkokon ez egészen természetes is, mert itt minden talpalatnyi földet termelésre használnak fel s legelőre nem érdemes sokkal hasznosabban jövedelmeztethető földeket fordítani; azonban a répatermelésre nem szolgáló birtokok is inkább átmennek a marhatenyésztésre, mert a gyapjúnak és birkának olcsó ára nincs arányban a termelési költségekkel.”

A szakleírások sertéstenyésztésre ugyan nem térnek ki, de a grófi család fennmaradt fotóalbumaiban számos fotódokumentum bizonyítja, hogy sertéstenyésztés is folyt az uradalomban. Meglehet az szerzők erre azért nem tértek ki külön, mert a többi ágazathoz képest kisebb mértékeket ölthetett. Holott, ahogy azt a fotók is bizonyítják komoly hízók is voltak itt, minden bizonnyal mangalicatenyésztés is folyhatott.

A szaktanulmányból egyébként megtudhatjuk, hogy Bars vármegye a 20. század fordulóján az országnak mezőgazdaságilag előrehaladt megyéi közé tartozott, ahol éppen abban az időben volt felfutóban a cukorrépa-termelés, ami az intenzivitást nagymértékben fokozta.

„A hírneves lévai és zselízi uradalmakban három gőzeke dolgozik, a középbirtokosok pedig 1895-ben gőzeke-szövetkezetbe állva, vállalkozókkal szántatják földeiket, úgy hogy most már két ily vállalkozó dolgozik a megye területén és évenként most már mintegy 4.000 kataszteri holdat mélyítenek gőzekével. Ezenkívül az uradalom rendelkezik 5 darab nyolc- és 2 darab hat lóerejű cséplőgéppel, 12 marokrakó aratógéppel” (E gépeknek az egyik kezelője e sorok szerzőjének dédnagyapja volt.)

Ordódy szerint a Garam völgyi földek jó minőségűek, de azért elmaradnak a Tisza völgyében található alföldi, fekete földek minőségétől. Ezt azzal magyarázza, hogy a Garam mente sokkal régebb óta lakott és művelt terület. Potenciálját ugyanakkor a nagyarányú állattenyésztés által keletkezett trágyázással tudják kondícióban tartani. „A nagyarányú hizlalás által előálló sok trágya, s a műtrágyák és a föld ilyen intenzív művelése következtében a barsmegyei jól kezelt síkföldek oly termésátlagokkal dicsekedhetnek, mint csak kevés megyéjében az országnak.”

A zselízi uradalom modernitásával kapcsolatban kiemeli az öntözőrendszerének korszerűségét is: „Csakis a zselízi és a lévai uradalmak s néhány zsitvavölgyi gazdaság mutathat fel öntözésre berendezett réteket. A zselizi uradalom öntözött rétjeinek a kiterjedése meghaladja az 500 katasztrális holdat. (…) Gyümölcstermelése pedig különféle nemes fajú téli gyümölcsre terjed ki, melyből kb. 20-25 métermázsa kerül eladásra, ezenkívül másfél hold spárgatelep is részét képezi a termőföldeknek. A munkaerőt helyben, a vármegye felső vidékéről és Zólyomból szerzik és a helybelieken kívül körülbelül 1.200 vándormunkást foglalkoztatnak.”

Mint láthatjuk valóban Bars vármegye egyik mintagazdasága volt egykoron a Zselízi Uradalomé, ami a régió húzóerejének számított.

A lovarda és a tőle kicsit hátrébb található tehenészet épületei egyébként beleilleszkednek abba a történelmi zónába, ami az Esterházy-kastélyt övezi. A kastély rekonstrukciójára nemzetközi források bevonásával idén megkezdődik, akárcsak folyamatosan épül és szépül a kastély tőszomszédságában található Sacher-ház (Magyar Ház). Mindazonáltal több épület is mindmáig viseli a hajdan pompázatos uradalom stílusjegyeit, így az épületek együttesen egy módfelett hangulatos, historikus hangulatú kompozíciót alkotnak. A sorból a szóban forgó, jobb sorsra érdemes lovarda lóg ki, ami megromlott állapotával, leégett tetőszerkezetével, üresen várja, hogy megmeneküljön. A város, a régió kulturális öröksége mindannyiunk közös érdeke, hogy fennmaradjon az utókor számára. 

Csonka Ákos

Címkék: Lovarda, Svajceráj, uradalom, Zselíz