A Gasztrokulturális örökségi helyszínek elnevezésű projekt részeként került sor arra a műhelymunkára Zselízen, melyen a „Csokoládéba öntött isteni adomány” című tanulmányt hivatott bemutatni. A műhelymunkára magától értetődő módon a legilletékesebb helyen a zselízi Sacher-házban került sor, hiszen a Sacher torta megalkotója, a világhírű cukrász hajdan ebben a házban élt családjával két éven keresztül, amikor az Esterházy család szolgálatában állt. Maga tanulmány egy határon átívelő Interreg (HUSK) projekt részeként jött létre, a bemutató rendezvény pedig a Magyar Kormány támogatásával valósult meg (BGA NUP-KP-2021/2-000126) valósult meg. A rendezvényen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Czimbalmosné Molnár Éva főosztályvezető asszony is.
Ezt a gastrokulturális örökségi helyszínt és ide kötődő kultuszt hivatott döntő részt feldolgozni a határon átívelő projekt, melynek részeként több tanulmány is elkészült a témáról. A zselízi vonatkozású anyagot két helyi történész, Kepka Márk és Csonka Ákos prezentálta a műhelymunka során. Ahogy elhangzott a 84 oldalas szakmai anyagba igyekeztek feldolgozni minden olyan dolgot, ami a témát érintően fontos lehet. Ebből kifolyólag a forráskutatásokra alapozott összegzés tartalmazza a Sacher család életpályáját, munkásságát, fontosabb állomásait. Kiemelten foglalkozik a zselízi kötődésekkel, ugyanakkor bemutatja mindazt a gasztrokultúrát, ami bármilyen módon kapcsolódik a tématerülethez. Mint elhangzott, külön érdekessége a történetnek, hogy nem csak a Sacher-tortának vannak kapcsolatai a Garam menti kisvárossal, de az Esterházy-tortának is, sőt tekintettel, hogy ugyanazon időszakban a világhírű zeneszerző, Franz Schubert is tartózkodott Zselízen, így róla elnevezett torta is kapható.
„Eddig a témát illetően ez a legátfogóbb, legszakszerűbb és legaprólékosabb anyag, ami elkészült. Örülünk, hogy a projekt lehetővé tette ennek létrejöttét és általa egy igényes szakmai anyaggal gazdagodott régiónk”
– mondta el ennek kapcsán Csonka Ákos.
Csenger Tibor ezúttal nem Nyitra megyei alelnök minőségében vett részt a rendezvényen, hanem, mint a Sacher-ház építésének egyik mozgatórugója, aki előadásában felvázolta a történelmi épület építéstörténetét, illetve bemutatta a most elkészült boltíves pincehelyiséget, melyet Potápi Árpáddal a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkárával adtak át a rendezvény keretén belül.
Végül egy gasztrokultúrális bemutatóval és ízutazással fejeződött be a szakmai rendezvény, melyen a résztvevők megkóstolhatták a Sacher-, az Esterházy- és a Schubert-tortákat a helybéli Páldi Cukrászda prezentálásában, illetve a régió legkiválóbb borait a Palik Pincészet bemutatásában.
Az INTERREG Szlovákia-Magyarország határon átívelő együttműködési program Kisprojekt Alap keretén belül, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet koordinációjával, a zselízi Sacher Polgári Társulás együttműködésével kerül sor az SKHU/WETA/1901/4.1/205 azonosító számú, Gasztrokultúrális örökségi helyszínek az NSKI és SACHER PT célterületein című 40 162,96 euró vissza nem térítendő támogatási összegű projektre. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok