Szicília, avagy Héliosz, a görög istenek itáliai otthona

„Reám várt egy olyan naplemente, amellyel tisztában voltam, hogy ez lesz a világnak a legszínesebb napút-festménye” – írja Csontváry Kosztka Tivadar emblematikus taorminai római kori amfiteátrum festményéről. Háromszor is visszatért ide, hogy elcsípje a legmegfelelőbb pillanatot. Merthogy Szicília, ez a Földközi-tenger kellős közepén terebélyesedő megállóhely a miénk, magyaroké is. Csontváry festménye, Tüköry Lajos vitézsége és sok száz honfitársunk véráldozata révén legalábbis mindenképpen. Ennek ellenére Szicíliáról kapásból mindenkinek Don Corleone és a maffia jut eszébe, pedig ez a titokzatos sziget sokkal több mint egy film vagy egy alvilági család kulisszája.

Szicília az ókor óta kultúrcentrum, a Hellén világ szerves része, de úgy, hogy egyik kultúrának sem volt központja olyan értelemben, mint a görögnek Athén, a rómainak, illetve az olasznak Róma. Kereskedelmi, hajózási és hadászati szempontból kitüntetett hely Észak-Afrika, az Itáliai- és a Balkán-félsziget háromszögében. Központ, mégis peremvidék, közel mindenhez, mégis sziget mivoltából adódóan elzárt világ. Alföldy Jenő egy könyvkritikájában írja, hogy az európai művelődés számos alkotója számára a görög és a római kultúra egyik jelképe, mitológiai vonatkozásokban, színben-fényben gazdag, mégis titokzatos táj, egyúttal búvóhely és menedék.

Nietzsche szerint Szicília a görög istenek itáliai otthona. Ezt a megállapítást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hellenizmus számos ismert momentuma kötődik ehhez a tájhoz.

Homérosz Odüsszeusza a kalandos bolyongásai során a Szkülla és a Kharübdisz veszélyét megúszván köt ki Héliosz szigetén, amely egyes források szerint azonos Szicíliával. Odüsszeusz itt válik magányos vándorrá, hiszen maradék társait is elveszti, amikor szigorú tilalma ellenére leölik Héliosz néhány tehenét. Hogy a titáni eredetű napisten, Héliosz otthonául Szicíliát választotta a görög képzelet, arra némi magyarázatot adhat az a szemkápráztató verőfény, amely jellemzi a szigetet. Nem véletlen, hogy egy másik közismert legenda, Daidaloszé is ide kötődik, aki a saját maga készítette szárnyakon menekül el Minósz király haragja elől, miután megépítette a Labirünthoszt, majd Pasziphaé királynénak tehénálcát készített, hogy egy bikával megtarthassa nászát. A szicíliai uralkodó, Kókalosz örömmel fogadta őt, és bevehetetlen várost építtet vele. 

Jász Attila Miért Szicília című könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy Platón is itt akarta megteremteni utópisztikus államát, amely persze kudarcba fulladt, de, hogy a hely misztikus, azt Arkhimédész briliáns működése is bizonyítja. Szirakúza ostromához kötődik halála és híres szállóigévé vált mondása is, a „ne zavard köreimet!”, midőn egy barbár katona az öreg tudósra rátörvén összetaposta a homokba rajzolt ábráját, és dühében lesújtott rá kardjával. A vörös ingesektől Hamvas Béláig

Az olasz egyesítéskor (1860), Palermo ostromakor Garibaldi csapatait az 1848-as magyar szabadságharc főhadnagya (Bem apó tisztje), a krími háború oszmán hadsereg őrnagya, a „vörös ingesek” ezredese, a körösladányi születésű Tüköry Lajos vezette. A hősi halált halt katona temetésén barátja, maga Garibaldi mondta a gyászbeszédet. Palermo nem felejtette el magyarját, egy jelentős utca őrzi a nevét (Corso Tukory), de van szobra (a Garibaldi kertben), emléktáblája és laktanyája is (sőt bár is van róla elnevezve). 

Ugyanakkor mintegy fél évszázaddal később az első világháború időszakában újfent összefonódott a magyar sors a szigettel. Doberdó után 18 ezer honfitársunk esett hadifogságba, akiket ide, egészen pontosan Vittoria városába hoztak raboskodni.

Bár legtöbbjük hazatért, szép számmal voltak, akik a letelepedés mellett döntöttek, vegyítve ezzel az évszázadok során rómaiak, görögök, punok, arabok génjeit hordozó népesség vérét. 118 katonánk sírját egy magyar kápolna őrzi, 1995-ben pedig Olasz–Magyar Hadtörténeti Múzeumot is alapítottak. 

Emellett Noto város könyvtárának előcsarnokában Petőfi Sándor szobra hirdeti a magyar kultúrát. Itt született Petőfi egyik olasz fordítója, Giuseppe Cassone, akit „Petőfi olasz apostolaként” is emlegetnek. A talján poéta egyébként, mit ad isten, szintén Garibaldi seregében harcolt. 

És hogy a középkor se maradjon ki, említsük meg III. Béla királyunk fiát, Imrét, aki szicíliai menyecskét kerített magának. Később (már nem Imrénk feleségeként) Aragóniai Konstancia császárnéként vonult be a történelembe.

És végül nem hagyhatjuk ki a kommunisták által raktárba száműzött gondolkodónk, a fantasztikus Hamvas Béla ide vonatkozó gondolatait sem Szicíliáról.Az az elhatározás, hogy most Szicília felé halad, a lehetőségek egészen kolosszális méreteihez képest szegényes, és van benne valami komikus önkény. Miért éppen Szicília? Ez az egy? Mintha valaki a tál gyümölcsből, amely az egész kert kincsét az asztalra hozta, egyetlen szem cseresznyét választana ki, ahelyett, hogy az egészet megenné. Tulajdonképpen minden állomáson le kellene szállni; az épületből kilépve minden irányba el kellene indulni, egyszerre.”

Nehéz vitába szállni Hamvassal, Szicília egyedülálló hangulatát nem elég csak kóstolgatni. Azt érezni kell teljes valójában, és az édenkert ezernyi zamatát ízlelvén elmélázni Triankriáján (a címerében is látható furcsa, három lábú alakzat).

Puskás Erika Alessia tematikus blogjában írja, hogy ebben a jelképben pontosan látszanak a történelem egymásra épülő rétegei, benne van Szicíliának éppen az a megfoghatatlan varázsa, amely a görögök, a rómaiak, a normannok és még ki tudja miféle szerzetek évszázados, évezredes nyomát őrzi, és nemcsak őrzi, hanem tökéletesen továbbítja is a mai korok figyelmesen szemlélődő vándora felé.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/5. számában.