Minden vég egyúttal új kezdetet is jelent. Talán ez a bölcsesség az, amibe most az Ipoly- és a Garam-mentén kapaszkodhatunk. Pusztító macskajajjal felérő reggelre ébredt ugyanis a felvidéki magyarság nagyböjt első vasárnapján.
A kijózanító felismerés így szólt:
Viszlát, parlamenti álmok!
Ez a cikk nem kíván elveszni választási elemzésekben vagy az eredmények ismertetésében. Találkozhatott azokkal az olvasó épp elég helyen, e sorok szerzője se rejtette véka alá a véleményét. A csatának vége, egy korszak lezárult.
Most már tekintsünk a jövőbe, és aki csak a bánatát tudja eldalolni, arra nincs szüksége a világnak.
A tényállás a következő: 100 évvel Közép-Európa szétdarabolása után a felvidéki nemzetrész először marad ki a prágai vagy pozsonyi törvényhozásból. Nem épp a legbiztatóbb ómen ez a júniusi megemlékezések előtt. Akkor, amikor épp erőt kéne merítenünk, hitet kéne egymásnak adnunk, fogódzókat kéne keresnünk. Egyetlen mentőövet látok a fejünk fölött összecsapó hullámokban: a teremtő munkát.
Ha már képviseletet nem tudtunk biztosítani magunknak, hát építsük fel azt az intézményrendszert, amely pótolni tudja. Hátrafelé nyilazva nyertünk csatákat, feltaláltuk a Rubik kockát, megajándékoztuk a világot a kisfröccsel. Pont erre ne lennénk képesek?
Önkormányzatiság, visegrádi szellemiség, keresztény társadalomépítés.
Erre a háromszögre kell építenünk a jövőnket. Itt az idő, hogy létrehozzuk választott képviselőinkből és polgármestereinkből a Magyar Nemzeti Tanácsot, és legyen végre egy belső parlamentünk. Itt az idő, hogy követeljük egy kisebbségügyi miniszter kinevezését, aki képviselheti ügyeinket a kormányban. Itt az idő, hogy legnagyobb civil szervezeteink egy életpálya modellt állítsanak fel az óvodától a családalapításig, amellyel felvesszük a harcot fiataljaink elvándorlása és falvaink kiürülése ellen.
Mert jól esik azt hinni, hogy mindenről más tehet: a politikusaink, az állam, a balsors. De valójában akkora az erőnk, amelyet mi magunk megteremtünk.
Az iskoláink csak akkor működnek, ha gyermekeinket oda íratjuk, kultúrházaink csak akkor telnek meg, ha látogatjuk egyesületeink rendezvényeit, gazdáink csak akkor látnak el hazai termékekkel, ha tőlük vásárolunk, és képviseletünk is csak akkor lesz, ha újra egységet teremtünk, és tudjuk, mit akarunk. És itt be is zárul a kör. Minden a mi kezünkben van.
Használjuk őket teremtésre!
Gubík László
elnök, Via Nova
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok