Megújult Szobi József ’48-as főhadnagy szódói (Zselíz) emlékműve

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem és az egyetemes magyar kultúra egyik legmeghatározóbb eseménye, ami legelemibb szinten határozza meg a magyar nemzeti tudatot. Emiatt természetesen a megemlékezések szintjén is kimagasló helyet foglal el az emléknapok sorában. Mondhatni talán ez az első számú magyar ünnepnap, melyet a Kárpát-medence és a világba szétszóródott magyarok valamennyi helyen megünnepelnek. Nem kivétel ez alól a Garam mente és Zselíz sem, ahol minden évben nagyszabású megemlékezéssel tisztelegnek a haza hősei és hőstettei előtt. Azt már kevesebben tudják, hogy számos helyi vonatkozása is van a dicső eseményeknek és több tucat itteni vett részt a harcokban. Arról már nem is szólva, hogy a dicsőséges nagysallói ütközet éppen a város határában zajlott, bizonyos részei pedig érintették a kisvárost is.  

Zselízen két emlékhely is található, ami a magyar szabadság kivívása előtt tiszteleg. Az egyik a kultúrház előtti oszlopkompozíció, a másik pedig az Orosházi Lajos bácsi által faragott kopjafa a Hősök emlékkertjében.

Van ugyanakkor Szódón (korábban önálló település, ma Zselíz városrésze) is egy emlékmű Szobi József főhadnagy tiszteletére, aki Buda ostromakor áldozta nemes életét hazájáért.

Az emlékmű talpazata pár évvel ezelőtt ugyan megújult, de maga az obeliszk felülete meglehetősen megkopott, ezért a Csemadok zselízi alapszervezete kezdeményezte annak felújítását, hogy méltóképpen hirdethesse tanúbizonyságát annak, hogy mily hős fiai is születtek itt a Magyar Hazának.

Szobi József 1824. július 30-án született Szódón Szobi Mátyás lelkész és Ónódi Zsuzsa gyermekeként. A forradalom kitörésekor Pesten volt mérnökhallgató, onnan jelentkezett honvédnak. Buda vára ostromának előestéjén önként jelentkezett több társával, hogy elsők lesznek az ostromban. Valóban ott volt az elsők között a várfalon, kezében a nemzeti zászlóval, amikor viszont a vár földjére lépett, ellenséges golyó találta el. Hősi halált halt 1849. május 21-én hajnalban. Az emlékét őrző vörös márvány oszlopon a következő felirat olvasható:

„Szobi József főhadnagynak, a magyar hon szabadságáért, Buda vára visszavételekor 1849. máj. 21-én, vitézül elvérzett magyar honvédnek dicső emlékére emelték a barsi református egyházmegye egyes tagjai. Született Szobi Mátyás lelkész és Ónódi Zsuzsa szülőktől, Szódón 1824. július 30-án. Nyugszik a pesti temetőben.”

Két további szódói honvéd vitézről van továbbá feljegyzés, akik részt vettek a harcokban. Az egyik Nagy Sámuel, aki végigharcolta a szabadságharcot, ő haza is tért. Brányik András részt vett több csatában.

Élményeit pedig feljegyezte a családi biblia hátoldalán. Leírta, hogy ott volt a nagysallói csatában, Komárom bevételénél, Budavár visszafoglalásánál, ahol átlőtték a csákóját. Sőt, jelen volt a világosi fegyverletételénél is. Világos után Olaszországba vitték katonáskodni, majd 12 év után került haza, Szódóra.

A forradalom és szabadságharc katonái közül egyébként több ezer származott a Felvidékről. A Kossuth által javasolt és megszavazott 200 000 újonc közé Bars vármegye 1800-at küldött. Szódó községből többen szolgáltak a honvédseregben. Erről Duba János szódói születésű, Magyarországra áttelepített és ott tanítói képesítést szerző igazgató-tanító ír Szódóról szóló helytörténeti könyvében.

Bona Gábor Kossuth Lajos kapitányai című művében olvashatjuk, hogy a századparancsnoki kar tagjai között születési helyüket tekintve 248 tiszt volt a Felvidékről. Közöttük zselízieket is találunk.

Santho Flórián 1814. március 16-án született Zselízen nemesi származású római katolikus kereskedő családba. Apja Santhó Ferenc uradalmi ispán, édesanyja Csóka Terézia. Felesége Brodszky Júlia lett. 1830-tól önkéntes közvitéz lett a 3. huszárezredben, majd 1842-től hadnagy, 1847-től főhadnagy a 3. Ferdinánd huszárezredben. A magyar hadügyminisztérium 1848. szeptember 24-én előbb századossá, október 3-án pedig főszázadossá léptette elő, ami által a 27. honvédzászlóaljhoz kerül, de a Jászkunságban alakuló 14. Lehel huszárezrednél lesz századparancsnok.

A szabadságharcban már júliustól részt vett a déli harcokban, ahova a szerb felkelők ellen vezénylik ezredével. Decemberben ezrede öt századával az aradi ostromsereghez osztják be. 1849 januárjában megbetegedett, májusban a hadügyminisztérium pótlovazási alosztályára osztották be. A világosi fegyverletétel után Komáromba vonult folytatni a harcot, ahol végül a komáromi várőrséggel tette le a fegyvert.

Az 1850-es években egy ideig Kistapolcsányban és Kislapáson élt, mint gazdálkodó. A szabadságharc leverése után 146 honvéd százados külföldre menekült. Santho Flórián 1858-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

A kimenekülteket, miként az emigráció egészét, az a remény éltette, hogy olyan nagyhatalmi konfliktus jöhet létre, amelyben a magyar ügy ismét szóhoz juthat, és újra lehetőség nyílik a Habsburg-uralom elleni harcra.

Így alakult meg 1859-ben az olaszországi magyar légió is, amelynek Santho Flórián századosa, majd őrnagya lett. Az 1867-68-as években a pesti honvédegylet tagja volt. Később napidíjas írnokként kereste kenyerét. 1876-ban halt meg Budapesten.  A Fiumei úti sírkertben van eltemetve a 31/2-es parcellán szinte közvetlenül Kossuth Lajos monumentális mauzóleuma mellett.

Santho Flórián egyébként vélhetőleg fivére annak a Santho Károlynak, aki zselíziként pozsonyi kanonok lett, és ugyancsak szerepet vállalt a forradalom idején. 1849. január elején ugyanis tagja volt az országgyűlés által kiküldött békekövetségnek, melyet Mailáth György országbíró, gr. Mailáth Antal exkancellár, gr. Batthyány Lajos miniszterelnök, Deák Ferencz és Lonovics József egri érsek alkotott. A delegáció Bicskére, az osztrák táborba ment tárgyalni, de Windisch-Grätz fogságba vetette őket. Santhot viszont csakhamar szabadon engedték.

A település korabeli jegyzőkönyve szerint (ZELIZ helyiségének jegyzőkönyve, amit az Állami Levéltár lévai archívumában őriznek) a harcokban további 27 zselízi közkatona vett részt: Balesik János, Balog István, Béres Mihály, Bíró András, Csatai András, Csenger János, Csurgai Ferencz, Demény Mihály, Dóka András, Farkas Imre, Kelecsényi István, Kollár Ferencz, Kristóf István, Kulcsiczki János, Mészáros András, Mészáros András, Molnár János, Pánczi András, Puksa József, Sifner Alajos, Szalai József, Szúnyog Zsigmond, Tót András, Tót Ferencz, Tót István, Varga András, Varga János.

A felsorolt összesen 32 hős vitéz mellett kötődik egy további is Zselízhez, pontosabban az azóta a városba ugyancsak beleolvadt Garammikolához. Ez pedig nem más, mint a szabadságharc közismert hős tábornoka, Guyon Richárd, aki a nagysallói csatában hívta fel magára a figyelmet, majd komáromi várkapitányként is jeleskedett. Guyon 1846/1847-ben bérbe vette az egykori pálos uradalom garammikolai és csatai birtokait a Katolikus Vallásalaptól, amikor Csatán telepedett le.

Tekintettel arra, hogy Zselízen minden évben méltó keretek között emlékeznek meg a forradalom és a szabadságharc eseményeiről, mindenképpen üdvözlendő lenne, ha e helyi hősök neveit is emléktábla őrizné.

(Csonka Ákos Nyustyin Ferenc jegyzetei alapján/Felvidék.ma)

Címkék: emlékmű, felújítás, Szobi József, Zselíz