Szász Jenő Zselízen: szabadságszeretetünknél talán csak a békevágyunk nagyobb

Zselízen idén is méltó keretek és körülmények között ünnepelték meg az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc csillagát, március 15-ét. Az emlékünnepséget hagyományosan a Csemadok Zselízi Alapszervezete, illetve valamennyi számottevő helyi magyar szervezet és intézmény együtt tartotta.

A díszfelvonulás az előző évekhez hasonlóan a Magyar Háztól indult, majd a Hősök emlékkertje érintésével a városi művelődési házba érkezett meg. A Millenniumi kopjafánál, az I. világháború áldozatainak és a kitelepítettek, deportáltaknak emléket állító parknál rövid beszédben emlékezett meg a 175 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről Tuba Adrián, aki kárpátaljai diákként a Petőfi Sándor Ösztöndíjprogram keretén belül teljesít szolgálatot Zselízen. Mellette Cserba Bianka, a magyar tannyelvű alapiskola diákja idézte fel a Nemzeti dal sorait. Végül pedig a zselízi oktatási intézmények képviselői megkoszorúzták az Orosházy Lajos bácsi által faragott, nemzeti összetartozást szimbolizáló kopjafát.

A magyar és székely zászló felvezette menet innen folytatta útját az ünnepség fő helyszínére. A kultúrházban szavalatot mondott Korpás Andrea, a Comenius Gimnázium diákja. Színes műsorösszeállítást mutattak be a református egyházközösség és a magyar tannyelvű alapiskola tanulói, illetve előadta díjnyertes előadását Babindák Jázmin, a Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny regionális fordulójának győztese. A műsorok sorát a nagy múltra visszatekintő zselízi Franz Schubert Vegyeskar zárta.

Az ünnepség főszónokaként idén Szász Jenő, a magyar kormány miniszteri biztosa, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke osztotta meg gondolatait a közönséggel. Nagyívű beszédében rámutatott: 

„Bennünk, magyarokban ott ég és kiolthatatlanul lobog mérhetetlen szabadságszeretetünk. Valószínűleg azért végtelen és kimeríthetetlen ez a szeretet számunkra, mert a szabadság soha nem hullott csak úgy az ölünkbe, soha nem adták azt nekünk ingyen. A magyar nép és a magyar sors tragédiája, hogy mindig meg kellett verekednünk érte. Hol fokossal, hol kopjával, hol benzinespalackkal. Ennek a legfőbb oka, hogy őseink és ennélfogva a mi szállásterületünk, a gyönyörűséges Kárpát-medence mindig is két világ határán helyezkedett el. Ritka alkalom volt a történelem során, hogy az egyik világ ne ropogjon, a másik pedig ne recsegjen. Most sincs ez másként, sőt, most van ez csak igazán így. De a minket felületesen véleményezők legnagyobb tévedése az, hogy nem ismerik fel: szabadságszeretetünknél talán csak békevágyunk a nagyobb.”

Majd hozzátette: 

„Ma ugyanúgy a szabadságunkért harcolunk: nem fokossal, nem kopjával, és nem is benzinespalackkal, hanem az észszerű, következetes, szelíd, de határozott szó erejével. Mi jól ismerjük, milyen muszka szuronyok és császári ágyúk közé szorulni. Éppen ezért, fegyvernyugvást és béketárgyalásokat szorgalmazunk a szomszédban dúló háborúban is. És – bár sejthető, hogy továbbra is nagy lesz a nyomás rajtunk és gyanítható, hogy sok mindennek fognak továbbra is nevezni – de nem vagyunk hajlandók engedni a negyvennyolcból” 

– zárta gondolatait a miniszteri biztos.

Az emlékünnepség végül a kultúrház előtti 1848-as emlékműkompozíció megkoszorúzásával és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével ért véget.

Csonka Ákos, Felvidék.Ma